TISZTELET - Ajmara szertartás Evo Morales bolíviai államfő tiszteletére a La Paz-i elnöki palotában

REUTERS - David Mercado

Június 5-én mintegy 400 rendőr, két helikopter támogatásával, kísérletet tett a perui fővárostól, Limától 700 kilométerre emelt útblokádok felszámolására. A helybéliek, miként a környéken két másik település lakosai is, már két hónapja akadályozták a forgalmat mind az autó-, mind a vízi úton, több helyen is elvágták az elektromos vezetéket, megnehezítve a közeli olaj- és gázlelőhelyeken a kitermelést. Összesen több mint ötven Amazonas környéki törzs mintegy ötezer tagja vett részt ebben az akcióban, mellyel a kormány 2008-ban elfogadott, az őserdő hasznosítását célzó törvénycsomagja ellen tüntettek.

A rendőri akció a hivatalos adat szerint 34 halálos áldozatot követelt, köztük 24 egyenruhásét. Az őslakosok szerint csak a demonstrálóknak több tucat halottjuk volt, ám a rendőrök az Amazonasba dobták a holttesteket.

Limában 48 órával később tízezrek vonultak az utcákra, szolidaritást mutatva az őslakosokkal. A tüntetők elutasították Alan García elnök kormányának "őserdő-törvényét". Alan García a nyolcvanas években már volt az ország elnöke, s kormányzása akkor gazdasági káoszba, 8000 százalékos inflációba torkollott, ám a 2006-os elnökválasztáson a perui elit félretette ellenszenvét, mert jobban tartott a venezuelai Hugo Chávez vonalával rokonszenvező, nacionalista (tehát Washington-ellenes) és indiánbarát politikával kampányoló volt katonatiszttől, Ollanta Humalától. A gazdasági érdekcsoportoknak és a nemzetekfeletti cégeknek Alan García egyebek között éppen az említett "őserdőtörvénnyel" hálálta volna meg a bizalmat.

FOHÁSZ - Hagyományos ruhát viselő gyermek édesanyjával a guatemalai Guadalupe székesegyházában a guadalupe-i szűz ünnepén
REUTERS - Eliana Aponte Alan García kormánya végül meghátrált, s a törvénycsomag két legérzékenyebb pontját "átmenetileg" felfüggesztették. Ugyanakkor az elnök "kommunista összeesküvést" vélt felfedezni a háttérben, s Evo Moralest, a szomszédos Bolívia első tisztán indián (ajmara) származású elnökét vádolta meg lázítással.

"Az Amazonas túl nagy kísértés a fehér embernek, mert csak a föld birtoklása foglalkoztatja. A fehér ember a pénzt szereti, autón és repülőn jár. Mi másként gondolkozunk, nekünk egy élő fa, a tiszta víz fontosabb" - a perui indiánok követelésével összecsengő nyilatkozat nem perui, s nem is bolíviai őslakostól származik, hanem az Amazonas brazíliai oldalán élő janomami törzs "sámánja", Davi Kopenawa fogalmazott így nemrég. A brazil parlament előtt is van törvénytervezet a bányászat engedélyezéséről az őslakosok földjén. Pedig Fernando Collor de Mello elnök 1991-ben a 16 ezer főre becsült janomami népnek adott 9,6 millió hektár területet, igaz, fenntartotta az állam jogát a föld rejtette kincsekre, s a törvényhozás most éppen erre hivatkozva fontolgatja a bányászati jog szabaddá tételét. Kopenawa nyíllal és baltával vadászik az őserdőben, ezzel tartja el hat gyerekét. Talán tíz éve látta az első fehér embert, azóta egyre többet. Éjszakánként már fél a falujában, mert több ezer illegális aranybányász telepedett meg a környéken. - Mérgezik a vizet, s ezért a janomamik közül egyre többen meghalnak - állítja.

A XX. század fő környezetszennyezési eseteként tartják számon a térségben a Chevron Texaco ecuadori olajkitermelését. Az ügyvédek harmincezer ecuadorit képviselnek az amerikai céggel szemben: szerintük a Texaco húsz éven át napi négymillió liter mérgezett vizet pumpált nem szigetelt tározókba. Az őslakosok nyomására indult kampány az Occidental Petroleum ellen is, amelynek hasonló környezetszennyezési problémája volt Kolumbiában. Az uwa indián közösség tagjai öngyilkossággal, egy hegycsúcsról való leugrással fenyegetőztek 1995-ben, hogy felhívják a világ figyelmét ivóvizük mérgezésére. 1999-ben Guatemalában az őslakosok tiltakozását egy kanadai bánya terve ellen a rendőrség erőszakos fellépése törte le, s miután az ellenállás nem szűnt meg, Oscar Berger elnök katonákat is bevetett a tüntetők ellen. Brazíliában, ahol Lula da Silva baloldali elnök második mandátumát tölti, az Amazonas őserdejének pusztítása folytatódik, s emiatt tavaly lemondott Maria Silva környezetvédelmi miniszter. Időről időre karhatalmi üggyé fajul Chilében a mapuche indiánok ragaszkodása földhasználati jogukhoz. Ecuadorban Rafael Correa baloldali államfő is hadakozni kényszerül az őslakosokkal, akik szerint a föld használati joga magában foglalja a föld kincsei feletti rendelkezést is.

VÁLASZTÁS - Brazíliai indiánok állnak sorba egy szavazófülke előtt a 2002-es elnökválasztáson
REUTERS - Aldair Chixaro Gyarmati János muzeológus 1985 óta folytat régészeti ásatásokat Latin-Amerikában. Tapasztalatai alapján állítja, hogy az őslakosok autonómiaigénye és érdekérvényesítése egyre erősebb. Ez Bolíviában, ahol kisebb megszakításokkal 2004 és 2007 között dolgozott, megnehezítette, sőt már-már el is lehetetlenítette a régészeti feltárást. - Az őslakosok sérelme öt évszázad jogfosztottsága miatt jogos és érthető - ismeri el. Gyarmati csapata régészeti szempontból rendkívül fontos lelőhelyre bukkant. Az inka birodalom Cuzcótól délre egészen Chiléig húzódott, amit - mint magyarázza - komoly, mai tudásunk szerint legalább 25 ezer kilométernyi útrendszer hálózott be. Az úgynevezett inka főút mellett tucatnyi nagyobb közigazgatási központot alakítottak ki. "Mi a mai Bolívia területén a legnagyobb tartományi központ, Paria nyomait kutattuk, ahol rábukkantunk egy nagy raktárbázis maradványaira. Legalább 1600 kőépület lehetett itt. A régészeknek a munkálatok előtt meg kellett győzniük a helyi közösség vezetőit, hogy hívják össze a falugyűlést. Ezen a település minden felnőtt tagja részt vehet, s beleszólhat a döntésekbe. Szerinte Bolívia egész Latin-Amerikában ilyen szempontból "a legindiánabb" - a települések ragaszkodnak önállóságukhoz, elutasítják a centralizmust. Úgy vélik, hogy a saját területük fölött teljes joghatóságuk van. Végül csak azzal a feltétellel engedélyezték az ásatást, ha a feltárt tárgyak mind helyben maradnak. A faluközösség ki is jelölt egy épületet "múzeumnak", s ünnepélyesen a település "kulturális örökségének" nyilvánították a leleteket. - Nálunk ez Magyarország kulturális öröksége lenne, nem Visegrádé vagy Esztergomé - teszi hozzá Gyarmati. Úgy véli, hogy Mexikóban - ahol szintén sokat tartózkodott - a nemzet fogalma sokkal erősebb, Bolíviában viszont a széttagolódás, a helyi közösségek, s ezzel a partikuláris érdekek erősebbek a centralista államénál.

Indián irredentizmus? - teszi fel a kérdést Anderle Ádám professzor, a szegedi egyetem latin-amerikanistája az utóbbi évek, évtizedek őslakos öntudatának erősödése kapcsán. Mint a Külügyi Szemlében írt tanulmánya említi, Kolumbusz érkezésekor - öt évszázada - az őslakosok számáról meglehetősen eltérő, 25-120 millió közötti becslések olvashatók a szakirodalomban, ám abban már egységes az álláspont, hogy számuk a XVII. század elejére ötmillió körülire zuhant. Latin-Amerika népessége a második világháború óta igen dinamikusan növekszik, több mint megháromszorozódott, az 1950-ben becsült 160 millióval szemben napjainkban 530 millióhoz közelít. Ezen belül az őslakosok száma is hasonló ütemben nőtt, a különböző összesítések 50 millió körülire becsülik, s mintegy 400 jelentősebb őshonos népet tartanak számon. 90 százalékukat az Andok-menti Bolívia, Peru és Ecuador, illetve a közép-amerikai Guatemala, s Mexikó Yucatán-félszigete adja. A kecsua nyelvű népek tízmillós tömböt jelentenek, továbbá az ajmara, a maja és a szintén mexikói nahua népek is milliós nagyságrendűek. Vannak szép számban kis csoportok is, száz fő alatti létszámmal. A képet tovább árnyalja, hogy például Peruban 92, Bolíviában 37, Brazíliában pedig 192 (igaz, többségében kis lélekszámú) őslakos indián nép él. Berkics Erikának ugyancsak a Külügyi Szemlében a latin-amerikai nyelvi etnikai mozaikról írt tanulmányában olvasható, hogy mintegy 800-ra tehető az őshonos nyelvek száma Latin-Amerikában. A milliós nyelvek között ott van a guarani is: Paraguay lakosságának 95 százaléka kétnyelvű, s a spanyol mellett a guarani is hivatalos nyelvnek számít, ám talán csak öt százalék vallja magát őslakosnak, a döntő nagy többség meszticnek, tehát a fehér és az őslakos vér keveredése eredményének.

NAPFORDULÓ - A felkelő napot fotózza egy asszony június 21. hajnalán, az ajmara új év ünnepén Tiahunacóban, a bolíviai főváros közelében
REUTERS - David Mercado A különféle cenzusok alkalmával, egészen a közelmúltig alighanem sokan inkább meszticnek nyilvánították magukat, mert az a társadalmi ranglétrán magasabb fokot jelentett. Ezt egyértelműen tanúsítják például az Ecuadorban végzett demográfiai felmérések, ahol az őslakosok száma azóta nőtt meg ugrásszerűen, hogy erős tömegszervezeteik lettek, s immár büszke lehet valaki bennszülött származására.

Anderle tanulmányában az 1870-1933-ig tartó éveket (benne Emiliano Zapata és Pancho Villa mexikói forradalmát) említi az első indiánvédő mozgalmak korszakának, amelyet nagyrészt fehér értelmiségiek indítottak el. A második világháborút követően már több kormányzat (Guatemalában Juan José Arevalo, Bolíviában Paz Estenssoro, Peruban Velasco Alvarado tábornok-elnök) az állami politika részévé tette az indiánok helyzetének javítását: földreform, oktatás, egészségügy. Ám ezeket a kivételeket leszámítva inkább az asszimilációt erőltető törekvések voltak a meghatározók. A változó szemléletet mindenesetre jól jellemezte, hogy az ENSZ diszkriminációellenes és kisebbségvédelmi albizottsága már a hetvenes évektől rendszeresen foglalkozott az őshonos népek helyzetével, s megszaporodtak azok a nemzetközi nem kormányzati szervezetek, amelyek kezdték felkarolni Latin-Amerika és különösen az Amazonas bennszülött csoportjait.

Egy sor ország alkotmánya a nyolcvanas-kilencvenes években már rögzítette az etnikai csoportok kulturális identitásához való jogát, illetve születtek törvények az őslakos népek földhöz való jogának elismeréséről is. Számos országban több tucat őslakos szervezetnek van már web-oldala, s működnek határokon átívelő formációk is. Rendszeresek immár az őslakos szervezetek közös konferenciái, találkozói. Több erős szervezet már feszegeti a nemzetállam kategóriáját, helyette a többnemzetiségű modellt vetik fel az őshonos népek önrendelkezési jogának elismertetésével.

A politikai hatalom csúcsán elsőként Peruban történt áttörés: a Fujimori-korszak után 2001-ben Alejandro Toledo személyében első ízben választottak indián származású elnököt, aki a hivatalos beiktatás után elment Cuzcóba, majd a Machu Pichura is, megismételve a ceremóniát, mint egy inka uralkodó. A kegyetlen spanyol hódító, Pizarro hatalmas lovas szobrát az elnöki palota elől áthelyeztette egy félreeső helyre. Ezeket a gesztusokat másolta aztán Bolíviában Evo Morales, aki a La Paz-i eskütételt követően népi viseletben Tihuanacónál, a Titicaca-tó partján tartott ajmara elnöki beiktatást. Új alkotmányt fogadtatott el, amelyet kis túlzással indián alkotmánynak is nevezhetünk, rögzítették 36 őslakos közösség autonómiáját. Igaz, ezeket a jogokat nem tagadhatta meg azoktól a tartományoktól sem, amelyek Bolívia gazdaságilag fejlettebb délkeleti országrészét alkotják, s az ott élő fehérek, valamint a meszticek egy jelentős részének egyetértésével tavaly népszavazásokon kimondták autonómiájukat, dacolva a La Paz-i központi vezetéssel.

Kapcsolódó cikkek: Twiggy: jöhet-e még forradalom? | Willie Dunn balladái - Északemerikai Indiánok | Portugál Wallenbergek | Ping, pang | Külpolitikai stréberség