Nem cigány

A rendőrség pénteken elfogott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly ősszel Kiskunlacházán megerőszakolta és bestiálisan meggyilkolta a 14 éves Horák Nórát. A férfi, akit szomszédai csendes és igen jóravaló fiatalemberként jellemeztek - nem cigány.

Kétségtelen, hogy előfordulnak esetek, amikor igenis van jelentősége egy áldozat, esetleg az elkövető etnikai hovatartozásának. A kiskunlacházi aljas és borzalmas bűntényről viszont azonnal nyilvánvalónak tűnt, hogy nem ezek közé tartozik. Mégis a romák körül forgott minden az első pillanattól kezdve. Hisz "ilyen barbárságra csak cigányok képesek"...

Pár nappal a tragédia után Kiskunlacházán tömegdemonstrációt tartottak, ahol magyar gárdisták és más, "cigánybűnözésben" nyomuló szélsőjobboldali szervezetek is megjelentek. A gyászrendezvény cigányellenes tüntetéssé fajult. Emlékszünk még, mit mondott a polgármester? Azt mondta: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!"

A jobboldali, illetve a konzervatív táborba tartozó lapok nem győzték őt idézni, és megtalálták a módját, hogy mondandóját a legváltozatosabb formákban tovább vigyék. Korántsem maradtak magukra.

A legkülönfélébb találgatások kaptak lábra. Az egyik szélsőjobbos honlap például arról tudósított, hogy a Nórit megtámadó cigányok hatan voltak, de egyikük nem akarta bántani a kislányt, társai ezért felakasztották. A nyilas portálok - a legalpáribb cigányozás közepette - folyamatosan napirenden tartották az ügyet. Az internetes fórumokon hömpölygött a rasszista mocsok, a romák ordenáré szapulása - nehezen követhető logika mentén - gyakran heveny antiszemitizmusba csapott át.

A helybéliek közül is sokan mérget mertek volna venni rá, hogy cigányok az elkövetők, még azt is tudni vélték, név szerint kik. A közbeszédben megvádolt roma fiatalok önként vállalták a hazugságvizsgálatot, és a DNS-teszt is az ártatlanságukat igazolta. A gyanúba kevert család egy roma szervezet közreműködésével kilátásba helyezte, hogy pénzdíjat ajánl fel a nyomravezetőnek.

Hiába. A világhálón továbbra is tényként terjedt a semmivel alá nem támasztható vélekedés, hogy cigányok erőszakolták és fojtották meg a 14 éves kislányt. A hozzászólók visszatérő motívumként ismételgették, hogy soha a büdös életben nem kapják el a gyilkosokat, a "hatalomnak ez nem érdeke". A polgármester egyik nyilatkozata ráerősített a pletykára, hogy a rendőrség azért nem hajlandó beszélni az elkövetőkről, "mert kiderülne, hogy cigányok".

Ilyen előzmények után, és kizárólag ezért fontos a most elfogott (tettét beismerő) gyanúsított származása. Egyébként nem az. A tragédia súlyát nem növeli és nem csökkenti, hogy az elkövető cigány vagy sem.

Okulásul ennyi éppen elég. Jó lenne, ha még a roma szervezetek sem próbálnának erkölcsi tőkét kovácsolni ebből a szörnyűségből, hanem engednék magukba szállni mindazokat, akiket az elmúlt hónapokban elragadott a tömeghisztéria.

Van min elgondolkodni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.