Élettel gyógyító
Harmadik gyermekének születése örökre megváltoztatott mindent. Túlhordott gyermek volt, akit rossz szülészeti döntés miatt nem császármetszéssel segítettek világra. Újra kellett éleszteni, és felkarbénulást szenvedett el, mert a karidegfonatot kiszakították a gerincvelőből. Azt mondták, hogy súlyos mozgássérült lesz, a jobb keze össze fog zsugorodni, nem tudja majd használni. Ehhez képest Schultheisz Judit huszonkét éves lánya nemsokára diplomázik, és ma is a jobb kezével ír.
Ezt az életet kapta a doktornő, és nem tudja, milyen lenne másként. A férjével eltervezték, hogy nagy családjuk lesz, építenek egy nagy házat, és mindenki együtt él majd. Nem lehetett kitalálni, hogy hirtelen jön egy feladat, amelyet meg kell oldani - és ebben anyaként ráadásul egyedül marad.
Orvoscsaládban nőtt fel. A nagybátyja egészségügyi miniszter volt, az édesapja háziorvos, a nővére gyerekorvos. A férje kardiológusként dolgozott, csoporttársak voltak az egyetemen, és már a tanulmányok alatt született két gyermekük. Schultheisz Judit a diploma megszerzése után az I. számú Gyermekklinikán helyezkedett el, ott lett várandós a harmadik gyermekkel, aki végül sérülten született. Negyedik gyermeke koraszülöttként érkezett a világra.
Amikor Dalma lányával kezelésekre járt, rájött, hogy ezek inkább a módszerekről szólnak, nem pedig az ő gyermekéről. Elkezdte hát figyelni, mi a leghatékonyabb a lányának: ami kedves is, de közben pontos terápiát biztosít. A saját gyermekével kezdett hosszú tanulási folyamatba, és közben képzésekre járt, szakirodalmat olvasott. Bizonyos terápiás elemeket a vízbe, egyes gyakorlatsorokat pedig a saját testére adaptált. Az asztalról áttette a lányát a testére, és ott végezte ugyanazokat a mozdulatokat; ettől a gyermek boldogabb, a terápia hatékonyabb lett.
Észrevette, hogy az ő lánya jobban fejlődik, mint a hasonló problémákkal küszködő gyermekek. Amikor kontrollra járt, a többi szülő megkérte: mutassa meg, mi a gyorsabb fejlődés titka. Ő pedig megmutatta.
Egyre több szülő kereste meg Schultheisz Juditot. Amikor a férje ügyeletből fáradtan hazatért, mindig tele volt a ház gyerekekkel. Azt javasolta a feleségének, hogy próbáljanak meg alapítványt létrehozni: így született 1990-ben a Gézengúz Alapítvány. Már csak egy eszköz hiányzott a - főként az egyensúly-érzékelésre ható - rehabilitációs programhoz: ez lett a Gézengúz Gömb. Az orvosnő férje segített megvalósítani az ötletet, amely szabadalommá is vált. A gömb továbbfejlesztett változata, a Huple ma már hivatalosan bejegyzett orvostechnikai eszköz, amelyhez a Semmelweis Egyetemen külön képzést dolgoztak ki.
Egy bölcsőde elhagyott részét adta át neki 1991-ben a harmadik kerületi önkormányzat, hogy elkezdhesse a gyermekrehabilitációt. Egy közeli szállodában belevágott az úszásterápiába is, amelyet az otthoni kádban fejlesztett ki. Sok kolléga csatlakozott hozzá, és olyan csapat alakult ki körülötte, amely mélyen hitt a családközpontú terápiában. Később Schultheisz Judit külföldön tanulmányozott hasonló intézeteket, és 2000-ben elérkezett a budakalászi Cseppek Háza alapkőletétele. 2004-ben nyílt meg az új gyermekrehabilitációs központ, ahol főként csecsemőkkel, azaz kis cseppekkel foglalkoznak. A víz, tehát a cseppek minden terápiás eseményben kiemelt szerepet kapnak. És a ház felépítéséhez is cseppenként sikerült összeszedni a forrásokat; tárgyi adományokként, ha úgy tetszik, szeretetcseppenként érkeztek a bútorok, a lámpák, a képkeretek.
Négy kisgyerekkel maradt egyedül Schultheisz Judit, amikor a férje 1992-ben autóbalesetben meghalt. A gyermekek kiskoruktól kezdve hihetetlen küzdelmet láttak: a családfenntartásért, a sérültekért, az alapítványért. A doktornő immár huszonhét éves fia közgazdász, ő biztosítja a Cseppek Háza informatikai hátterét. Huszonöt éves lánya gyógypedagógus lett, és szintén sérült gyermekekkel foglalkozik. A sérülten született, huszonkét éves lánya végzős pszichológushallgató, huszonegy éves lánya környezetmérnöknek készül.
A férje halála után Schultheisz Judit nehezen tudott visszatérni a munkájához. Arra kérte egy általa kezelt hipotón kisgyerek, Dávid szüleit: ne kérdezzenek semmit, csak annyit engedjenek meg, hogy leüljön a szobában. Nézte a gyereket, és arra gondolt, hogy ezt nem szabad feladnia, Dávidnak fel kell tudni állni. Aztán elment az uszodába, és amikor a víz alól mosolyogva jöttek fel a gyermekek, ő felkelt - és dolgozott tovább. Ma is elfárad és elszomorodik néha; ilyenkor odamegy a medencéhez, és néhány perc kell csupán, hogy erőt merítsen a gyerekek mosolyából.
Nagyon átérzi Schultheisz Judit a szülők lelki folyamatait, és ez bizony megnehezíti a dolgát. De úgy érzi: ha annyit át tud adni, hogy a fogyatékosság nemcsak tragédia lehet, hanem öröm, csoda, a családi kohézió ereje is, akkor már nem dolgozott hiába. Olyan lelki gazdagságot adnak a sérült gyermekek, amelyet a gondtalanul, egészségben cseperedő családok talán sosem élhetnek át. Büszke a Gézengúz Alapítvány vezetője, hogy a hozzájuk járó családokban nagyon kevés a válás, noha az efféle nehézségek gyakran felőrlik a szülőket.
Győrben is találkozott 1993-ban egy gyógytornásszal, akit megragadott az új módszer. Először a helyi kórház tornatermében, azután egy kis lakásban kezdtek, és ott is megszületett egy lelkes csapat. Most már Győrben is a budakalászihoz hasonló, kétszázhúsz négyzetméteres intézményük működik. A legfontosabbnak Schultheisz Judit azt tartja, hogy munkatársaival életmódot és minél több örömet nyújtsanak a családoknak, a terápiás modelljükbe beillesztve - bár az ehhez szükséges pénz előteremtése állandó gyötrelem.
Minden orvos hozzászokott ahhoz, hogy ő segítsen: kiveszi a mandulát, beadja az injekciót, és a beteg máris jobban van. Csakhogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknél másként működik a dolog. Az orvosnak le kell mondania arról az "önzésről", hogy ő gyógyít, és a tudását szinte észrevétlenül kell átadnia a családtagoknak, hogy a gyógyulás sikere is az övék legyen. S amikor a korábban kezelt gyermekek már a saját gyerekeikkel látogatnak vissza, Schultheisz Judit meggyőződhet arról, hogy megvolt az értelme minden egyes könnycseppnek.