Hunvald György nem is tudja, hogy lemondásra kérték?

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke azt állítja, hogy Hunvald ügyvédjein keresztül megkérték az előzetesben lévő erzsébetvárosi polgármestert, hogy mondjon le mandátumáról. Az ügyvédek azt mondják, őket nem kereste az MSZP.

Keressük a jogi lehetőségét, hogy a mandátumáról való lemondására vonatkozó kérésünket eljuttathassuk Hunvald Györgyhöz - mondta lapunknak Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke. Emlékeztetett rá, hogy két alkalommal is találkozott a kerületi ingatlanügyek miatt február közepe óta előzetes letartóztatásban lévő politikustársa ügyvédeivel. "Az első, négyszemközti találkozón tolmácsoltam az MSZP kérését, és kértem az ügyvédet, ha módjában áll, tudassa a kérést védencével. Később az ügyvéd arról tájékoztatott, hogy a kérést továbbította. A második, Hunvald György mindkét ügyvédjével zajlott, hatszemközti tárgyaláson Burány Sándor átadta a lemondónyilatkozatot is, amit Hunvaldnak csak alá kellene írnia, az ügyvédektől pedig azt a választ kapta: a törvényes keretek közt megpróbálják továbbítani, és szólnak, amint lesz válasz."

Az MSZP budapesti elnökét ezért is érte meglepetésként lapunk csütörtökön megjelent cikke, amelyben Hunvald György egyik ügyvédje azt mondta, nem érkezett hozzájuk a lemondással kapcsolatos megkeresés. Krasznai András ügyvéd az InfoRádióban tegnap megismételte e kijelentését. Burány Sándor az ügyvéd nyilatkozatát nem kívánta kommentálni.

Hunvald ügyvédje egyébként azt is elmondta: csak úgy tudnák eljuttatni az MSZP-frakció kérését, ha az ügyészségen keresztül a nyomozó hatóság engedélyével továbbítanák azt.

Ennek ellentmond a nyomozó hatóságtól kapott tájékoztatás, amely szerint Hunvaldnak bármilyen iratot átadhatnak a jogi képviselői, ehhez nincs szükség ügyészségi engedélyre. "A büntetőeljárás során az ügyvéd a védencével szabadon, ellenőrzés nélkül érintkezhet. A gyanúsítottak kapcsolattartása viszont valóban erősen korlátozott, a hozzátartozókkal is, ez a korlátozás azonban az iratváltásra nem vonatkozik, ahhoz még előzetes ügyészi ellenőrzésre sincs szükség" - mondta lapunknak Fazekas Géza szóvivő. Hozzátette: az említett ügyben az ügyészség az esetleges iratváltás elé semmilyen jogi-technikai akadályt nem gördített, ezt nem is tehetné. A védelem egyébként nem jelezte, hogy egy esetleges iratváltásnak akadálya volna - mondta.

Burány szerint "szemmel láthatóan kommunikációs zavar alakult ki", ami egy ilyen fontos ügyben nem engedhető meg. Az MSZP fővárosi elnöke szerint ezért keresni fogják a további lehetőségeket, hogy kérésüket valahogyan, más törvényes módon mégis eljuttathassák előzetesben ülő politikustársukhoz.

Nem fosztják meg lovagi címétől Hunvald Györgyöt, Budapest VII. kerületének polgármesterét letartóztatása miatt. A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetségének nagymestere egyelőre csak felfüggesztette Hunvaldot, de ezzel egy időben felhívta lovagtársai figyelmét, hogy gondoskodjanak a bajba jutott polgármester családjáról. (Index)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.