Szélfarmok az égben

Könnyen lehet, hogy a jövőben már az égben is láthatunk majd szélmalmokat, és nem holmi délibáb okán. Egy utópisztikusnak ható elképzelés szerint a jövőben rotorok segítségével nagy magasságokba emelt, kipányvázott szélkerekekkel termelnének elektromos energiát.

A szél energiáját már sokféle formában használják, elég csak az egyszerű szélmalmokra vagy a tengerpartra telepített szélkerékfarmokra gondolni. Ezek azonban meglehetősen "földhözragadt" ötleteken alapulnak. Legalábbis a San Diegó-i SkyWindPower vállalat vezetői, Bryan Roberts professzor és David Shepard szerint. Ők ugyanis a repülő áramfejlesztő, a FEG (Flying Electric Generator) üzembe helyezésén fáradoznak. A FEG fejlesztését az a felismerés ösztönözte, hogy a nagy magasságokban fújó szelek, illetve áramlatok jóval erősebbek, és tartósan egy irányba fújnak, így sokkal hatékonyabb energiafejlesztés érhető el velük, mint a "földi" szélturbinákkal.

Az egyedüli problémát csupán a turbinák levegőbe juttatása jelentheti. A fejlesztők számításai szerint ugyanis minimum 4600 méteres magasságba kell emelkedniük a szélkerekeknek, hogy gazdaságosan működjenek. A tervek szerint a H alakú szerkezetet négy, egyenként 10,7 méter átmérőjű rotor segítségével repítenék fel az égbe. A rotorok amellett hogy felemelik és levegőben tartják a FEG-et, egyben annak energiatermelő lapátjaiként is működnek. A széllel hajtott lapátok forgási energiáját dinamók alakítják át árammá, amelyet a FEG pányvájaként is szolgáló, több kilométeres kábelen juttatnak le a földre. Jelenleg talán ez a kábel jelenti a projekt legnagyobb nehézségét, hiszen olyan anyagot kell találniuk, amely nagy szakítószilárdságú, nem túl nehéz, a villámok sem tesznek benne kárt, s kicsi benne az energiaveszteség. A papírsárkányhoz hasonlóan lebegő FEG-ek emellett repülésbiztonsági kérdéseket is felvetnek, hiszen a hosszúra eresztett kábelek és a rotorok légi baleseteket okozhatnak. A véletlen szerencsétlenségek elkerülhetetlenek, vallják a fejlesztők, de a szélturbinák körüli légtér lezárásával már biztonságosan működhetnek a FEG-ek. S hogy a turbinák se véletlenszerűen tűnjenek fel az égbolton, GPS- vezérelt automatika állítaná be állandó helyzetüket.

Robertsék állítják, ha csak egy százalékát sikerülne befogni a FEG-ekkel a szelek energiájának, már biztosítva lenne a Föld áramellátása, ráadásul a üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül. A legnagyobb hagyományos szélturbinák évente öt megawatt energiát képesek megtermelni, a tervezők ezzel szemben azt állítják, hogy egy átlagos FEG legalább 20 megawattot fog előállítani, és 80 százalékos hatékonysággal fog működni.

S hogy a FEG nem csak elméletben működik, azt Roberts kísérlete már igazolta, hiszen tíz évvel ezelőtt Ausztráliában 20 méter magasba juttatott egy hasonló szerkezetet. A tervezők reményei szerint három éven belül már felemelkedhetnek az első teszt-FEG-ek, s beléphetnek az áramtermelők körébe. A SkyWindPower mérnökei kiszámolták, az USA áramszolgáltatását 43 égi szélfarm biztosítaná, amelyekben egyenként 600 darab FEG lebegne. Egy-egy FEG legyártása és üzembe helyezése 2,25 millió dollárba kerül, de ez a költség hamar megtérülhet, mert a számítások szerint egy kilowattóra elektromos energiát mindössze két centért állít majd elő, míg a hagyományos technológiákkal ugyanez három-öt centbe kerül.

Ilyenek lesznek a repülő szélkerekek
Ilyenek lesznek a repülő szélkerekek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.