A barátságosabb városért

Női parkolókat, nőkről elnevezett utcákat, gyerekbarát közhivatalokat és menedékházakat szeretnének Budapesten annak a javaslatnak a készítői, amely egy nők számára barátságosabb városért született.

- A célunk, hogy a nők számára biztonságosabb, kellemesebb város legyen Budapest - így kezdték annak a kutatásnak a bemutatását, amelyet a Budapesti Szociális Forrásközpont és civil szakértők készítettek arról, hogy mitől éreznék magukat jobban a fővárosi nők. Több tucat javaslatot fogalmaztak meg többek között a tömegközlekedéssel, a közhivatalokkal és a közterekkel kapcsolatban. - Most sem a városfejlesztési koncepcióban, sem a szolgáltatások tervezésekor, sem a bűnmegelőzési stratégiában nincs női szempont - mondja Borbíró Fanni, a kutatás egyik készítője.

Szeretnék, ha a közhivatalokban tekintettel lennének azokra, akik kisgyerekkel intézik ügyeiket. Legyenek gyereksarkok, és olyan helyek, ahol a nők tisztába tehetik, megszoptathatják a kicsiket.

Bécsi mintára menedékházak létrehozását javasolják a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére, hiszen a fővárosnak vannak erre alkalmas épületei. Több külföldi városban az önkormányzatok azzal támogatják a női tulajdonú kisvállalkozásokat, hogy kedvezményes irodabérleti lehetőséget biztosítanak számukra. A készítők szerint erre Budapesten is lenne lehetőség.

Néhány javaslat a közbiztonságra vonatkozik, speciálisan női szemmel: nyugat-európai mintára minél több női parkolóhelyet szeretnének. A tévhittel ellentétben ezek nem azért női helyek, mert kisegítik az ügyetlenebb sofőröket, hanem mert a parkolóházak biztonságosabb helyein találhatók. Ott, ahol jobb a világítás, közel a lift, és ahová rálát a biztonsági őr.

A tömegközlekedést jóval több nő használja, mert a legtöbb családban legfeljebb egy autó van, és ezt jellemzően a férfi tagja használja. - Szinte minden nővel, aki tömegközlekedéssel jár, megtörtént már, hogy zaklatták a villamoson vagy az éjszakai buszon - mondja Borbíró Fanni. Nem kellene, hogy ez mindennapos élmény legyen. Ugyanakkor kiemeltek egy pozitív fejleményt: a kisgyerekes bérlet bevezetését.

A köztereken is változtatnának: azt szeretnék, ha a főváros is figyelne arra, hogy ne legyenek nőket sértő, szexista óriásplakátok az utcákon. Sőt, magukra az utcanevekre is tettek javaslatot: több, nőkről elnevezett utcát, női szobrot, emléktáblát akarnak. Spanyolországban például már van olyan város, ahol az utcák felét nőkről kell elnevezni.

Női parkoló Németországban. Ilyeneket szeretnének itthon is
Női parkoló Németországban. Ilyeneket szeretnének itthon is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.