Európai programok és a belpolitikai küzdőtér
A 2009. évi európai parlamenti választásokra – hasonlóan az öt évvel ezelőttihez – nyolc magyar párt (négy parlamenti és négy parlamenten kívüli) tudott listát állítani. A nyolc párt különböző dokumentumokkal készült az EP-választásra: van közöttük olyan, amelyik az EP-választásra pontosan úgy készül, mint ha június 7-én országos parlamenti választás lenne, van, amelyik kizárólag az EU és az EP számára fogalmaz meg javaslatokat, s olyan is akad, amelyiknek nincs is írott programja.
Az alábbiakban a listát állító pártok programjait elemezzük anélkül, hogy azokat összevetnénk a kampányok valóságával. Összetett elemzési szempontrendszert érvényesítettünk a dokumentumok vizsgálatánál: arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan jelenik meg a programokban az EU és az európai választás; milyen szakpolitikai víziókkal/javaslatokkal dolgoznak a pártok; mi a programok viszonya az európai pártcsaládok hasonló anyagaihoz (amennyiben ez a kapcsolat vizsgálható); s végül, hogy hogyan jelennek meg a párt-dokumentumokban a rivális politikai erők.
Fidesz: Burkolt előrehozott választás
A Fidesz Igen, Magyarország többre képes! című programja (cáfolandó a párt programnélküliségét) az elmúlt időszak stratégia- és programépítő tendenciáiba illeszkedik.
A szöveg szerzői azt igyekeznek bizonyítani, hogy a mai válságjelenségek döntően az elmúlt évek szocialista-szabad demokrata kormányzásának eredményeképpen állottak elő. A programot az a légkör hatja át, hogy a Fidesz (mint potenciális kormánypárt) képviselheti egyedül hitelesen és aktívan a magyar érdekeket az EU-ban, másrészt a jövő kormánypártjába már most „be kell ruházni”, hiszen így fogja tudni később – tényleges kormányra kerülésével – érvényesíteni azt, hogy a magyar nemzeti érdekek európai érdekként jelenhessenek meg.
A program szakpolitikai megfontolásai alapvetően az Európai Néppárt: Strong for The People című európai választási dokumentumára épülnek, egy-két hungarikumot kivéve. A Fidesz hatékonyabban működő európai demokráciát, egységes (szak)politikai fellépést sürget a legégetőbb területeken (energia-, klímapolitika, élelmiszerbiztonság, kutatás-fejlesztés, demográfia, bevándorlás), továbbá egységes fellépést a kül-, védelempolitika területein.
Kiemelt magyar témakörök a programban: a polgári szabadságjogok mellett való kiállás (a programban többször visszatér a 2006-os őszi „jogtipró eseményekre” való utalás); a kisebbségi jogok következetes érvényesítése, az autonómia-törekvések támogatása (ez a határon túli magyarság felé irányuló lépés, amely a Lisszaboni Szerződéssel realitássá válhat); a roma integráció (hivatkozás az Európai Roma Stratégia előmunkálataira); valamint a szembenézés a XX. század totalitárius kommunista diktatúrájának örökségével.
Ha egy mondattal szeretnénk összefoglalni a Fidesz európai választási programját, akkor az a következőképpen szólna: „A szöveg reális helyzetértékelést ad ugyan az Európai Unióról és Magyarország lehetőségeiről, a felvázolt vízióval… sincs baj, de alapvető műfaji problémát rejt: egyszerre kíván önigazoló beszámolót adni az elmúlt időszakról, s ugyanakkor jövőképet vázolni.” Ez a mondat éppen a kormány 2007-es Európa-stratégiájának értékelése kapcsán hangzik el a Fidesz európai programjában.
A Fidesz által alkalmazott kettősségre azért volt szükség, mert a párt előtt álló kihívás igen nagy, hiszen egy euroszkeptikus és kiábrándult, apátiában lévő ország polgárait kell mozgósítani. Ezen cél elérése érdekében választotta azt a technikát a legnagyobb ellenzéki párt, hogy erős cezúrát tett az Európai Unióban rejlő (eddig még ki nem aknázott) lehetőségek és az elhibázott kormánypolitika közé: ezáltal csökkentve az utóbbi évek EU-képet romboló hatását.
MSZP: Racionális érdekorientáció és nemzeti érdekképviselet
Az MSZP 15 pontos „vállalása” az EP delegáció nevében fogalmaz meg intenciókat. Ha programról nem is beszélhetünk, annál inkább ígéretek pontokba szedett, strukturált, felsorolásáról. A kilenc oldalas dokumentum mindjárt egy érdekes kitétellel kezdődik: „Európában a magyar érdekekért, itthon az európai értékekért!”, melynek a második fordulata nehezen értelmezhető a program dimenziójában, mivel a dokumentum egyáltalán nem tér ki az európai értékek hazai képviseletére. Ezzel szemben a mondat első fele valódi hitvallásnak tekinthető, mert a vállalás nem szól másról, mint arról, hogy milyen célok mentén kívánja a delegáció képviselni Magyarországot az Európai Unióban.
A Fidesz programjával ellentétben nem erődemonstrációról vagy egy szakpolitikai kompetencia-proklamációról van szó, hanem egy olyan kampányanyagról, amelyben az egyén érdekeit próbálják meg közvetlenül összekapcsolni az EP-szavazással. A felsorolás úgy van kialakítva, hogy minden választópolgár megtalálja benne az őt közvetlenül érintő pontokat, valamint az ahhoz kapcsolódó ígéreteket és célkitűzéseket. Míg a Fidesz programja – terjedelme, szerkezete, stílusa és nyelvezete révén – egyértelműen a véleményformáló elithez szól, addig az MSZP vállalásai közvetlenül a választópolgárhoz vannak címezve; logikája egyszerű, a gondolatmenetek követhetőek, stílusa feszes és közérthető.
Alapvetően racionális alapzaton áll, lényege az érdekorientáció: ha ránk szavazol, ezekért a célokért fogunk küzdeni. Hiányzik viszont belőle a vízió, s (talán meglepő módon) az európaiság-tudat: mindent a nemzeti érdekekre hegyez ki, mintha az EU egy monumentális érdekképviseleti tanács lenne. Szemléletére erősen rányomja bélyegét az a paternalista felfogás (torzító leegyszerűsítés, amely az EU-t mint pénzosztó helyet és mint tiltó-engedélyező felügyelő szervet látja és láttatja), amely az elmúlt öt évben dominánssá vált a kelet-európai térségben.
A vállalások alapján az MSZP egyértelműen (bár kissé szégyenlősen) a föderális Európa híve – programja ennyiben hasonlít a Fideszéhez. Egyik dokumentumban sincsenek föderalizmus-ellenes kirohanások, és mindkettő kiáll a Lisszaboni Szerződés mellett, de nincsen semmilyen vízió, illetve stratégia felvázolva arra vonatkozóan, hogy hogyan kívánják a föderalizáció folyamatát előmozdítani.
SZDSZ: Átláthatóbb és demokratikusabb Unió
Az SZDSZ rövid programja (Mit tesznek Önért a magyar liberálisok az Európai Parlamentben a következő öt évben?) 14 pontban irányelveket fogalmaz meg a párt európai politikájával kapcsolatban. Az ajánlások nagymértékben támaszkodnak az európai liberális demokrata pártcsalád (ELDR) Stockholmban elfogadott 15 pontos kiáltványára. A párt el akarta kerülni, hogy írott programjával maga is azok közé álljon, akik össze kívánják mosni az európai és az országos választásokat.
Az SZDSZ manifesztumának élén is – egybehangzóan az ELDR kiáltványával – a szabadság értéke áll. Érdekes különbség azonban, hogy míg az európai liberálisok újfent hitet tesznek a „hagyományos” szabadságjogok (sajtó-, gondolat-, gyülekezés-, vallás- stb.) mellett, addig az SZDSZ nyilatkozatában az emberi jogi dimenzió némileg elhalványul, s helyette jobban kidomborodnak a „szakpolitikai” szabadságok, mint például a munkavállalói szabadság (a párt fel is szólítja Ausztriát és Németországot, hogy 2011. május 1-je előtt oldja fel a magyar munkavállalókat érintő korlátozásokat), vagy a kötöttségeket lebontó hallgatói, oktatói, kutatói csereprogramok.
A 14 pont kizárólag szakpolitikai jellegű, nincsenek benne általános, még kevésbé belpolitikai követelések, így aztán joggal nevezhetjük minimalistának. A szöveg legfeljebb leírja, hogy a pártnak milyen szándékai vannak, de nem fűz hozzájuk hosszasabb kommentárokat, láthatóan nem az a célja, hogy a választói közönséget bármiről is meggyőzze. Ez azért is feltűnő, mert az ELDR programja ennél valamivel sokrétűbb és gazdagabb. Erénye viszont a szövegnek, hogy igyekszik a liberális gondolkodást elmozdítani a gyakorlatiasság felé.
MDF: Mindenoldalú bírálat és személyiség-maximalizálás
Az MDF Miért IGEN az MDF listájára június 7-én? címmel egy olyan programot (inkább választási füzetet) állított össze, amely egy – kissé talán puritán megoldást választva – „kérdés-felelet” szervező elvre épül, s így ad eligazítást az MDF (bár leginkább a listavezetők) legfontosabb témaköreit, a választás fontosságát, valamint a technikai kérdéseket illetően.
A másik kis párt, az SZDSZ programjához képest jóval hangsúlyosabban jelenik itt meg a válság problémaköre, s az, hogy a válságból való kilábalásra egyedül az MDF kínál hiteles szakmai és személyi megoldást. Az egész választási füzet erre a személyi dimenzióra van felfűzve: Bokros Lajos és Habsburg György (a lista két vezetője) hiteles szakemberek. Különösen Bokros érdemeit emelik ki, aki nem pusztán a „reformok kritikus tömegének” felkent szószólója, de univerzális problémamegoldó is, hiszen egyaránt szorgalmazza a közös agrárpolitika megváltoztatását, az EU költségvetés reformját, az EU-bővítést, a közös energiapolitikát és környezetvédelmet (külgazdaság-politika és külpolitika).
Habsburg György pedig – a „Habsburg-hálózatot” felhasználva – kapcsolatai segítségével lenne képes az ország szekerének előre lendítésére, főképpen a magyarságért kifejtett kiemelkedő munkájával, a magyar EU-elnökségre való felkészülés elősegítésével, az európai szintű hatékony bűnüldözéshez és bűnmegelőzéshez való hozzájárulással.
A személyes szálak kidomborítása mellett a füzet másik sajátossága a mindenoldalú bírálat: az MDF valamennyi versenytársával szemben erőteljes kritikát fogalmaz meg. A túlnyomóan belpolitikai bírálaton túl akad azonban átfogóbb, a kormánynak címzett kritika is: „Magyarország hírnevét, nemzetközi megbecsülését jócskán megtépázta az elmúlt hét év elhibázott kormányzati politikája, amelyet csak tetéz a gazdasági világválságra adott kapkodó válaszok sorozata.”
Végül a programfüzet kísérletet tesz arra is, hogy „mozgósítson”, hogy különbséget tegyen a célközönség egyes szegmensei között: az MDF külön-külön szól a devizahitelesekhez, a vállalkozókhoz, a nyugdíjasokhoz, a diákokhoz, a mezőgazdaságban dolgozókhoz, valamint a piacpártiakhoz.
Parlamenten kívüli pártok: Európa-ellenesség és támogatás
A négy parlamenten kívüli listát állító párt (Jobbik, Magyar Kommunista Munkáspárt, Lehet Más a Politika (LMP), Roma Összefogás Párt (MCF) közül a jobb- és a baloldali radikális párt erősen szembemegy Európával. A Jobbik és a Munkáspárt – persze homlokegyenest eltérő ideológiából kiindulva – totálisan átértelmezné Magyarország helyét az európai dimenzióban. A Jobbik programjában az Unió, mint egy pénznyelő, bürokratikus, gonosz birodalom jelenik meg, amely aláássa a nemzeti érdeket, míg a Munkáspárt programjában az Unió – a globális tőkével karöltve – a kisember ellen lép fel. Az LMP és az MCF ezzel szemben nem a meglévő keretek felmondását, hanem az Unió adta lehetőségek hatékonyabb kihasználását tűzi ki célul programjában.
A kis pártok – hasonlóan a parlamenti pártokhoz – „figyelnek” európai családjaikra, s igyekeznek megtalálni európai uniós megfelelőiket, illetve nemzeti szintű „mintapártjaikat”. Ez a Jobbik esetében a Brit Nemzeti Pártot, illetve – európai szinten – a Nemzetek Európáját, az LMP esetében az Európai Zöldek - Európai Szabad Szövetséget, a Munkáspárt esetében az Európai Baloldalt jelenti.
A radikalizmus növekedése a szakpolitikai elem csökkenését vonja maga után s a programok helyenként a teljes irrealitásba csapnak át: a Munkáspárt az újra kinyitandó magyar szénbányákat, állam által a magáncégekre alkalmazott „elbocsátási moratóriumot”, a fiataloknak alanyi jogon járó első munkahelyet és első lakást; a Jobbik a feudális Szent Korona Tanra épülő alkotmányt, a „kazah testvérnéppel” és a nemzetközi renegát államokkal folytatott energiahordozó kereskedelmet, vagy a „globális uralmi rend” által „elsajátítási élettérként” kezelt magyar föld védelmét helyezi programja centrumába.
Szakmailag és vizuálisan is az LMP programja a legerősebb, az egyetlen, amelyben konkrét törvényjavaslat-tervezetek, szakpolitikai elképzelések, sőt intézkedés-tervek jelennek meg – a többiekénél jóval igényesebb kivitelben. E párt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy európai programjukban csak olyan szakpolitikák szerepeljenek, amelyek ténylegesen az unió hatáskörébe tartoznak a Bázel II. pénzügyi rendszer felülvizsgálata, Tobin-adó bevezetése a pénzügyek terén; a kulturális autonómia támogatása; a Közös Agrárprogram áthangolása környezetbarát kis- és középbirtokon zajló biotermelésre, vagy génmódosított vetőmagok kiszűrése.
Konklúzió: A programokból nehéz dönteni
A magyar pártok programjainak rövid áttekintéséből néhány tanulság feltétlenül kiolvasható. Ezek:
1. 2004-hez hasonlóan a pártok messze nem egységesen viszonyulnak az EP-választáshoz, ami persze nem a pártok szubjektív hibája, hanem abból fakad, hogy – különösen egy friss uniós országban – nincs még „rögzülve” az EP választás pontos helye és funkciója. Háromféle pártprogram-típussal találkoztunk: kizárólag európai ajánlásokkal, kizárólag belpolitikai programmal és a kettő keverékével. Nyilvánvaló, hogy a két végletet az „EP választás valójában burkolt előrehozott választás” (Fidesz) és az EP választás kizárólag Európáról szól (SZDSZ) képviseli.
2. Megállapíthattuk, hogy a Fidesz könnyedén mozog a bel- és külpolitikai témák között, míg az MSZP élénken keresi a felemelkedés lehetőségét, s ehhez a korábbiaknál jóval erőteljesebben épít a nemzeti szempont képviseletére.
3. A parlamenti kispártok semmilyen formában nem hozhatók közös nevezőre, hiszen míg az SZDSZ teljesen átveszi az európai liberális pártcsalád szakpolitikai programját, és kínosan ügyel arra, hogy semmit ne mondjon a magyar belpolitikáról, addig az MDF programja nem valamely európai pártcsalád nyomdokán halad, lényege, hogy egyedül üdvözítőnek véli magát (mint korábban az SZDSZ).
4. Míg 2004-ben a parlamenten kívüli pártok mindegyike EU- és globalizáció-ellenes volt, addig most kettő-kettő az arány, hiszen a Lehet Más a Politika mellett a Roma Összefogás is Európa-barát orientációjú. Az is igaz azonban, hogy míg 2004-ben az akkor friss szereplőnek tekinthető Jobbik Magyarország a választások bojkottjára szólított fel, ma nemhogy távol marad, de a parlamenten kívüli pártok közül neki van a legnagyobb esélye a mandátumszerzésre.
