Janagiszava Kacuszuke 2007 májusában 71 éves korában jutott fel a Mount Everestre

MTI/AP - Kuraoka Hirojuki

Különösen sok baleset érte az elmúlt hónapokban a magyar hegymászókat. Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője szerint ez igaz, de hét éven keresztül csak eredmények születtek. Meggyőződése, hogy a hegymászók nem felelőtlenek, megpróbálnak felkészülni az extrém körülményekre. Néha ez nem sikerül, de nem miattuk vagy a barlangászok miatt tartanak fenn kórházakat.

Lénárt Ágota, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tanszékvezetője szerint egy-egy sportember nagyon sok energiát és pénzt fektet be addig, amíg eljut a csúcsra, mire országosan ismert lesz, esetleg a nemzetközi porondon is számolnak vele. A dicsőség, az elismerés mindenki számára fontos, de ezek az emberek, akik állandóan megmérik magukat, az átlaghoz képest kiemelten sikerorientáltak. Saját érdekük ellen tesznek, amikor sérülten is edzenek és versenyeznek - ebbe olykor a szövetség és az edző is belehajszolja a versenyzőt -, csak azért, hogy kijussanak egy világversenyre. Hajszolják a világraszóló eredményeket az „egy életem, egy halálom" szlogen szellemében. Pedig komolyan kell venni a sérüléseket, mert később - olykor húsz-negyven év múlva - súlyosabb formában visszaköszönnek a fiatal korban félvállról vett sebek. A pszichológia tanszéket irányító szakember szerint a sportolók jelentős része úgy érzi, ők igazán csak sportemberként érnek sokat, ez az a terep, ahol ki tudnak teljesedni. Ugyanakkor számos pozitív példa bizonyítja, hogy az aktív sportélet után is lehet sikeres valaki. A tragédiák másik okozója, hogy hazánkban kizárólag a győztesekre emlékezünk, az ezüst- és a bronzérmesek jóval kevesebb figyelmet kapnak. Az is szerepet játszik, hogy olyanok is versenyeznek - esetenként ennek az ismeretnek a tudatában -, akiknek a szervezete nem alkalmas élsportra.

Az extrém sportokat művelők éppen azért kötnek ki sportáguknál, mert úgy érzik, hogy a minél őrültebb, minél fantasztikusabb teljesítmény kiugrási lehetőség számukra. Felfigyel rájuk a média, csapatostól jönnek majd a szponzorok. Ezt a hitet erősítik az efféle teljesítményeket bemutató filmek. Hiába figyelmeztetnek a filmkészítők, hogy azt senki se próbálja ki - hegymászás, motorozás, ejtőernyőzés -, a kellő önkontrollal, sportági tapasztalattal nem rendelkező, döntően fiatal nézők úgy érezhetik, hogy erre ők is képesek. S akarják is, hiszen akkor a társadalom elismerné, embernek tekintené őket.

Hajtóerő tehát a média, de hajtóerőt jelentenek a szponzorok. A sport ugyanis elképesztően nagy üzlet, amiben elképesztően nagy pénzeket lehet kaszálni. Szávay Ágnes tavaly közel kilencvenmillió forintot teniszezett össze. A világ legtöbbet kereső sportolója, a golfozó Tiger Woods viszont 110 milliót, de dollárban. A pénz mindenhatóságáról nyilatkozott tavaly májusban a stop.hu-nak Szántó Imre ökölvívóedző: „A profi ökölvívást a pénz mozgatja, gyakran az edzők tovább engedik a meccset, mert a közönség arra vevő, hogyha valami váratlan dolog történik. Például, ha leütnek valakit. "

Többször felmerül, hogy sokan nem élhetnek veszélyérzet nélkül. Lénárt Ágota szerint ez a kitétel az amatőrökre igaz lehet, a hivatásosokra nem. Ejtőernyősöknél mutatták ki, hogy a hobbiból ugróknál az örömérzetet meghatározó béta-endorfin szintje valóban magas. Ez a szint a naponta ugróknál azonban a normálishoz közelített.

Az extrém sportokat gyakorta összefüggésbe hozzák egy másik anyaggal, az adrenalinnal. A vészhelyzetek kezelésére szervezetünk az adrenalinhormont küldi segítségül. Hatására nő a szívverés, a reakcióidő csökken. Egy-egy veszélyes mutatvány után adrenalinlöketet emlegetnek sportolók, ami olyan kellemes, hogy ismételni kell. Nem véletlen, hogy egy csoport - az Adrenalin Barlangkutató Egyesület - is erről a hormonról nevezte el magát.

A magyar sajtó is írt róla, hogy a marihuána és a hasis használata az extrém sportolók körében meglehetősen népszerű. Egy szakmai anyag szerint a nyugtató, lazító hatása következtében főleg a „veszélyes" sportoknál a feszültség csökkentésére, a veszélyérzet elmulasztására alkalmasak ezek az anyagok. Nagyobb dózisban azonban koordinációs problémákat okozhatnak. Ezt a tételt erősítette meg Freund Tamás akadémikus is a Mindentudás Egyetemén 2004-ben tartott korábbi előadásában. A professzor szerint a kannabisz fogyasztásakor fellépő euforizáló hatás egyik komponense az, hogy a normális működés szempontjából kívánatos mértékű fókuszáltságot (amit nevezhetünk akár egy egészséges „szorongásszintnek" is) feloldja. Ennek utóhatásaként azonban a kitérített inga ellenkező irányba lendül ki, azaz erősen felfokozott, abnormális koncentráltságérzés, szorongás lép fel.

Kollár Lajos szerint a hegymászók nem szednek se ilyen, se más szereket. Normális, kiegyensúlyozott, racionálisan gondolkodó emberek, akik tudják, hogy a sziklafalon nemcsak magukat, hanem a társaikat is veszélybe sodorhatják.

Kapcsolódó cikkek: A magyar hegymászók nem SMS-eztek | Csengtu: valószínű, hogy a magyarok már nincsenek életben | Mindent megtesznek a magyar hegymászók megtalálásáért? | Himalája: még négy napra lehet élelmük a magyaroknak | Flúgos Futam, Mad Day