Normális országban, normális miniszterelnök ilyenkor nem a gátakon van, hanem a helyén. Ott, ahol központi döntéseket kell hozni. Nincs olyan, a kormányfő teendői szempontjából lényeges információ, amihez a gátakra kellene menni, és nincs a gátakon olyan pont, ahonnan jobban lehetne látni, mi a helyzet, mint a kormányfő munkahelyén, ahová minden információ befut. Normális országban van racionális munkamegosztás, vannak illetékes intézmények, jogszabályok, döntési jogosítványok és kompetenciák, melyeknek rendkívüli helyzetekben működniük kell. Ha ez nem így van (mint ahogy márciusban nálunk, amikor nagyon esett a hó, egyáltalán nem így volt), akkor a kormányzó erő rossz katasztrófaelhárító mechanizmust alakított ki, ezért önkritikát gyakorol és elnézést kér.

Orbán Viktor, Tarlós István és Varga Mihály mentés közben

Normális országban rendkívüli helyzetekre normálisan válaszolnak. Mindenki teszi a dolgát. Ami persze nem ugyanaz, mint rendes helyzetben. Mozgatják és mozgósítják az embereket, válságstábokat hoznak létre, és a központi válságtestületben a kormányfő buzgón ügyködik, hogy az erőforrásokat, az intézkedéseket és a köz tájékoztatását a helyzethez igazítsák.

A normális ország fikció. Egyik ország sem egészen az. Tömegdemokráciában a tömegkommunikáció korában, ha jön az ár, politikai vezetők a saját és az őket fogadó helyiek drága idejét pazarolva páváskodnak kicsit a gátakon, hogy a választóknak megmutassák: ők is olyanok, mint a nép, ott állnak, ahol a nép helytáll. Ez az imázscsalás a véres verejtékkel helytálló népet csúfolja meg leginkább, de bejön.

Amit viszont Orbán Viktor az elmúlt napokban az ország nyilvánosságának előadott, már egészen másról szól. A kormány által kisajátított és uralt média az egész árvizet Orbán Viktor jutalomjátékaként jelenítette meg. A rendkívüli híradásokban egyszerre mind a négy közszolgálati csatorna ugyanazt adta: a gátakon uralkodó Orbánt. Ennek semmilyen gyakorlati értelme nem volt, hiszen az M1 önmagában is elég ahhoz, hogy az országban mindenki lássa-hallja Orbánt, aki akarja. A példátlan médiakoncentráció a kormányfő szavainak és személyének a példátlan jelentőségét demonstrálta.

Elhíresült az a mozzanat, amikor a kormányfő élőszóban, mobiltelefonon keresztül jogot alkotott: „Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom.” Az, aki így, prompt és puszta szóval jogszabályokban meghatározott utasítási jogosítványokat megsemmisíthet és kisajátíthat, csak olyan személy lehet, aki mindent megtehet. És fel sem merül, hogy ne tehessen meg mindent. A többnapos előadás-sorozatnak az volt a nagyon határozott és egyértelmű üzenete, hogy a hazánkra leselkedő veszélyek elhárításának garanciája egyetlen személy, aki mindenhol ott van (omnipraesens), mindent tud (omnikompetens) és mindenhez hatalma van (omnipotens).

Politológus diákoktól szerte az országban Bihari Mihály meghatározása alapján kérik számon a bolsevista típusú pártok ismertetőjegyeit. Ezek közül az ötödik: „az omnipotens és omnikompetens önkép”. A bolsevista párt tulajdonságai a személyi kultusz által a pártvezér személyes jellemzőivé válnak. Ehhez az állapothoz sodort minket közelebb az árvíz. De úrrá leszünk rajta. Omnia vincit – mindent legyőz – a nép!