Jakab Zsuzsa úgy érzi, hogy számos sikertörténet volt az életében. Első WHO-s korszakához fűződik a világszervezet és az új európai országok közötti együttműködés kialakítása. Svéd évei alatt a különböző vírusokkal gyűlt meg a baja. Kezdődött a madár

Az ELTE-n végzett 1974-ben, öt évre rá újabb diplomát szerzett makroökonómiából. Aztán negyedszázad múltán ismét egy oklevél, de ezt már Stockholmban, Göteborgban kapta népegészségügyi és epidemiológiai szakon. 2003-ban egy újabb diploma Budapesten, közigazgatásból. Folyamatosan tanult folyamatos munka mellett: 1975-től 1991-ig az Egészségügyi Minisztériumban kereste meg a kenyérre valót.

Most már látható, miért volt jó döntés, hogy a minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályán kezdett el dolgozni. Feladata annak idején az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO és Magyarország közötti együttműködés kiépítése volt. Mivel jól tudott angolul, németül és oroszul, így a világszervezet anyagainak olvasása nem okozott gondot – a tolmácsok őszinte bánatára. Jakab Zsuzsanna hamar rájött arra, hogy Magyarország számára a szervezet kincsesbánya, és mindent megpróbált, hogy a magyar intézeteket és szakembereket bevigye annak vérkeringésébe. Ma is vallja, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a szocialista országok közül egyedül Magyarországnak sikerült jó kapcsolatokat és együttműködést kiépítenie a WHO-val, így egyfajta híd szerepet is betöltöttünk. „Aktív szerepemet a kapcsolatok kiépítésében a WHO vezetői nagyra értékelték, és így 1991-ben felkértek, hogy csatlakozzam a WHO munkatársai közé Koppenhágában, az európai irodában.”

Menni vagy nem menni? Nehéz döntés volt a család számára is, hiszen akkor már három kisgyermekük volt. Hosszas megfontolás után belevágtak a férjével. Tizenkét év a világszervezetnél Koppenhágában: izgalmas időszak volt. Jakab Zsuzsa feladata volt kapcsolatokat teremteni az új FÁK-országokkal és Közép- és Kelet-Európával. Minden nap úgy érezte, hogy tett valami jót és hasznosat ezen országok számára.

Elköszönt az unió járványügyi központjának munkatársaitól Stockholmban
Amikor Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz komolyra fordult, a kormány hívta, hogy itthon segítse ezt a folyamatot. „Szívesen jöttem, hiszen úgy éreztem, hogy ennyi év nemzetközi tapasztalata után hasznos lehetek. Jól is esett az invitálás, hiszen ritkán fordul elő ez, ha az ember már külföldön dolgozik. Egyébként is hiszek abban, hogy a nemzeti és nemzetközi feladatok váltogatása mindenki számára hasznos.”

2002-ben tehát már itthon van, és közigazgatási államtitkárként részt vesz az EU-integrációs előkészületekben az egészségügy és a szociálpolitika területén. Kidolgozzák és elindítják a nemzeti népegészségügyi programot, a parlamentben a program 97 százalékos támogatással megy át. Ez a program pár évig sikeres volt, amíg volt rá pénz. (Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról van szó, amiről ma már szakemberek sem igen beszélnek, nemhogy költene rá az ország, pedig hét év eltelt már belőle, így a megvalósítására csekély az esély. Előzményeként említhető: a WHO 1998-ban nemzetközi nyilatkozatot fogadott el arról, hogy az alapvető emberi jogok közé tartozik az elérhető legjobb egészségi állapot.) Három év után úgy érezte, hogy elvégezte azt a budapesti feladatot, amelyre szerződött és újra nemzetközi munkában dolgozna. Ezért pályázta meg 2005-ben az Európai Unió új intézetének, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központnak az igazgatói állását, amit harmincöt pályázó közül nyert el.

Olyan intézményeket vezet, amelyek irányítása – a laikusok számára legalábbis – feltételezi az orvosi végzettséget. Egy ilyen diploma hiánya nem jelentett akadályt? Jakab Zsuzsanna szerint ezen intézmények vezetői állásai nem kívánják meg az orvosi végzettséget vagy a kutatói munkát. A kritériumok szigorúak és akik nem felelnek meg a pályázati feltételekben kiírt elvárásoknak, azok már az elején kiesnek a versenyből.

Az általa betöltött állásoknál az a lényeges, hogy a vezetőnek legyen határozott elképzelése, víziója arról, hogy mit szeretne csinálni és a tagországok osztozzanak ebben a vízióban. Erőskezű vezető legyen, amit már bizonyított szakmai pályafutása során. Jó menedzser legyen, aki meg tudja valósítani elképzelését. Ugyanakkor olyan munkakörnyezetet teremtsen, hogy a kollégák szeressenek ott lenni és dolgozni. „Én ezeket a képességeket bizonyítottam a különböző munkakörökben, és különösen az elmúlt öt évben, amikor a semmiből felépítettem egy hasznos és jól működő európai intézetet.”

Jakab Zsuzsanna kifejezetten izgalmasnak találja az életet egy nemzetközi intézménynél. Igazimultikulturális csapattaldolgozik együtt, a munkatársai különböző országokból jönnek, nagyon eltérő háttérrel. Új feladata ismét kihívás, hiszen a WHO-ban az igazgatónak és a regionális igazgatónak kiterjedt a döntési hatásköre is.

Jakab Zsuzsa úgy érzi, hogy számos sikertörténet volt az életében. Első WHO-s korszakához fűződik a világszervezet és az új európai országok közötti együttműködés kialakítása. Svéd évei alatt a különböző vírusokkal gyűlt meg a baja. Kezdődött a madárinfluenzával és máig tart a küzdelem a H1N1-gyel. Különösen az EU pandémiás felkészülésének irányításában töltött be az intézete fontos szerepet. Szerinte éppen a jó felkészülésnek köszönhető, hogy nem lett nagyobb járvány az unióban és nincs több haláleset, és erre büszke is.

Nem hagyhatjuk ki a kérdést, mi a véleménye azok érveléséről, akik szerint a nemzetközi szervezetek indokolatlanul kiáltottak világjárványt, azaz pandémiát H1N1 ügyben? „Amikor a WHO főigazgatója bejelentette a pandémiát, az elfogadott irányelvekkel összhangban járt el, és éppen akkor, amikor erre szükség volt. Mást nem tehetett. A pandémia végén viszont értékelnünk kell a helyzetet és át kell tekintenünk, hogy szükség van-e az irányelvek módosítására.”

A kórokozókkal egyébként a családjában is megküzd Jakab Zsuzsa, de nem „totális letámadással”. Hisz abban, hogy a szervezet immunrendszerének győznie kell a kórokozók ellen. A Jakab-család ritkán szed gyógyszert, antibiotikumot pedig csak akkor, ha „bizonyítottan bakteriális fertőzésük van és a szervezetük egyedül már nem képes a sikeres védekezésre”.

A család élete egyébként a munkáról és egymás megbecsüléséről szól. „Férjem nélkül soha sem lettem volna erre képes. Mindig fenntartás nélkül támogatott. Amikor módunk van arra, hogy néhány napot együtt töltsünk, akkor ezek mindig nagyon sokat jelentenek számunkra.”

A férj: dr. Jakab Ferenc, az Uzsoki utcai kórház sebész főorvosa. A neves sebész felesége gyakran megtapasztalja: ha nehéz műtéte van, addig nem nyugszik, amíg nincs meggyőződve arról, hogy a betege minden veszélyen túljutott. A világ különböző részein élő gyerekeikre és az unokákra igencsak büszkék mindketten, szinte minden nap beszélnek, e-maileznek, skype-olnak.

Nagyon kevés az az idő, amikor Jakab Zsuzsanna nem igazgató, hiszen a munkaköre teljes embert igényel. Hétvégén és ünnepnapon. Ezeket az igazgatómentes órákat a családdal, 88 éves édesanyjával, testvérével tölti. Ki gondolná, mi minden bele nem fér ebbe a röpke időbe? „Ha ezen kívül még van időm, akkor megyek úszni, tengerpartra, kertészkedem, zenét hallgatok, nézem a madarakat, etetem őket, játszom a kutyáinkkal, sétálok” – mondja az egészséges élet garantálásában hivatást találó asszony, aki az elmúlt hónapokban a vírusvadászat európai koordinálójaként vált ismertté.

Kapcsolódó cikkek: A zeneszelektor | A beton szaga | Kohn bácsi krónikása | A Real Madrid magyar nagykövete | A nevelőművész