- A nevelés-oktatás rendszerét alapjaitól teljességében újjá kell építeni - írják tanulmányukban. Mégis, mi lenne a legsürgősebb, legfontosabb lépés?

- Az elemzésünk egyik nagyon fontos mondanivalója az volt, hogy az oktatási rendszert nem lehet kicsiny darabjaiban, a problémákat „szétszalámizva”, imitt-amott megjavítgatni. Az egyes intézkedések hatásai annyira összefüggenek, hogy csak az egész átgondolása után érdemes a részletek megváltoztatásához hozzákezdeni. Erre az átgondolásra tettünk egy kísérletet, és ennek folytatására kérjük a keh.hu honlapról letölthető összefoglalásunk minden olvasóját. Az újjáépítés igénye nem azt jelenti, hogy a mai oktatási rendszerből mindent ki kellene dobni: mi magunk is egy álló oldalon keresztül soroljuk csak címszavakban, hogy mi minden értéket kellene megtartani, beleértve ebbe az elmúlt évek nem egy intézkedését.

Csermely Péter

- Hogyan lehet elérni, hogy „a pedagógusjelöltek a magyar felsőoktatás irigyelt elitjévé váljanak”?

- A pedagógusok megbecsültsége alacsony, emiatt felsőoktatásba jelentkezőknek nem a felső öt-tíz százaléka, hanem – néhány minden tiszteletemet kiérdemlő megszállott kivételével – az alsó szegmense megy el tanárjelöltnek. Ez aztán tovább rontja a pedagógusok megbecsültségét, és egy ördögi kör alakul ki. Ezt meg kell törni. A világ összes, oktatásban kiváló államában a pedagógusjelöltek a felsőoktatás irigyelt elitjét képezik. Ezekben az országokban csak annyi hallgatót vesznek fel, amennyi tényleg el tud helyezkedni tanárként, nekik garantálják az állást, adnak tetemes ösztöndíjat, és valóban minőségi képzést. Egy ilyen rendszer azonban nem működne jól a jelenlegi bolognai-típusú képzésben, ezért vissza kell állítani a kétszakos, öt + gyakorlati éves képzést.  A pályán lévő pedagógusoknak is sokkal szélesebb körű és sokkal hatékonyabb segítséget kell nyújtani, mint most. Újra be kell vezetni a szakfelügyeleti rendszert – hálózatképző, megváltozott tartalommal, de legalább ugyanolyan szigorú minőségi követelményekkel, mint régen. A pedagógus továbbképzésben pedig nem szabad megtűrni az üres ál-képzéseket. Olyan pedagógusi minősítésre is szükség van, amely szilárd értékrenden alapul, többletlehetőségeket ad a jobbaknak, változásra ösztökéli a kevésbé teljesítőket, és eltanácsolja azokat, aki visszatérő módon bizonyították, hogy nem tudnak megfelelni a pálya magas követelményeinek.

- A szakfelügyeleti rendszer visszaállítása, a pihenőidőt is tartalmazó, teljesítményhez kötött pedagógus-életpályamodell bevezetése, vagy az egész napos iskola a Fidesz programjában is szerepel. Egyeztettek?

- Az oktatási elképzeléseket több mint száz szakmabelivel egyeztettük – pártállástól függetlenül. Politikai egyeztetésre semmilyen szinten, és semmilyen csoporttal nem került sor. Kiemelt fontosságúnak tartottam, hogy az első vitapartnerek között a gyakorló pedagógusok legyenek többségben. Mert az egy dolog, hogy milyen szép elvek alapján lehetne megváltoztatni a magyar oktatást, de az egy egészen másik dolog, hogy mi az, ami tényleg működik. A kérdésben említett elképzelések ezekben a beszélgetésekben merültek fel. Ez alól egyetlen kivétel akadt csak. Az egész napos iskola koncepciójáról Pokorni Zoltánnak a Népszabadság számára adott interjújában olvastam először. Nyilvánvaló volt a számomra, hogy ez a forma az általunk kulcskérdésként kezelt közösségerősítés egyik eszköze lehet.

- Ez miért fontos?

- Az iskolai értékrend megerősítése nélkül Magyarország húsz-harminc év múlva egyszerűen szétesik. Az értékrend azonban rendkívül kényes dolog. Egyszerű eszközökkel, rövid távon, például a mostanában túlzottan nagy hangsúlyt kapó rendeleti úton nem javítható. Értékeket csak közösség teremt és őriz. Ha egy iskolában a tanárok nem beszélgetnek egymással, és például a matekórán a tanár lerombolja azt, amit a magyarórán a kollégája felépített, ott a tanárok kigúnyolása meglesz, de értékrend soha. Ott, ahol a diákok a buli révületében kerülnek közel egymáshoz egyedül, de „ciki” szóbahozni azt az otthoni problémát, ami miatt nem alszik már egy hete egyikük, ott soha nem lesznek értéktisztázó beszélgetések. Közösséget nem lehet úgy teremteni, hogy leülünk és koncentrálunk arra, hogy „Legyen! Legyen!”. Közösséget együttes cselekvéssel lehet csak teremteni. Vissza kell adni az iskoláknak a szakköröket. Több és még több kirándulás kell. Csapatmunkát igénylő projektek sokaságára van szükség, amelyben a felsős és az alsós, a tanár és a diák együtt dolgozik. Ehhez már „csak” példaadó tanárok kellenek és sok-sok-sok türelem.

- A fejkvóta alapú finanszírozás helyett feladatfinanszírozást javasolnak a közoktatásban. Ez pontosan mit jelent, hogyan ösztönözné ez a minőséget?

- A közoktatás finanszírozási rendszere indokolatlanul egyenlősít. Egyforma finanszírozási feltételeket biztosít a legjobb és a legrosszabb intézmények számára is. Ez pazarláshoz vezet, és nem segíti a minőségi oktatás irányába való elmozdulást. A javaslatunk két, egymástól el nem választható részből áll. Az először bevezetendő elem a nevelési-oktatási intézmények független, szakmai és komplex értékelése. Ez ma csak papíron van jelen. Második elemként az értékelés során kiválóra minősített intézményeknek mind a döntéseikben, mind pedig a gazdálkodási szabályaikban még a mainál is sokkal nagyobb szabadságot kellene kapniuk. A lemaradó intézmények esetében viszont egy nagyon kötött, nagyon ellenőrzött, és rendkívül sok eszközzel segített oktatási és gazdálkodási rendre lenne szükség. Ha szükséges, akár kinevezett igazgatóval, máshonnan odairányított és megfizetett, kiváló tanárokkal segítve a célirányos munkát.

- A magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémája, hogy újratermeli a szociális különbségeket. Hogyan lehet ezen változtatni? 

- Pontosítanám a kifejezést: a magyar iskolarendszerben a szociális különbségek újratermelődnek. Azért nem mindegy a megfogalmazás, mert a szociális különbségek újratermelődésében nagyon nagy mértékben szerepet játszik a „délután-hatás” és a „szünidő-hatás”. Jó néhány magyar iskolában sok gyermek olyan, mint a Déva vára. Amit ezekben az iskolákban a pedagógus délelőtt felépít, azt az otthoni környezet délután vagy a szünidőben lerombolja. Ezeknek a diákoknak iskolaidőből van többre szükségük. A helyes integrációs politikának ezen felül még nagyon sok eleme van. A magyar iskolának a kudarcok és a hátrányok iskolájából a sikerek és az értékek iskolájává kell válnia. Minden tanuló, minden ember ötször olyan érzékeny a szidásra, mint a dicséretre. Gondoljunk bele! Hány olyan pedagógus van, aki legalább ötször annyit dicsér, mint amennyit szid?

- Kifogásolják, hogy az oktatásirányítás jelenleg nem az oktatási rendszert integrálja, hanem az elkülönítés ellen küzd. Ez alatt pontosan mit értenek?

- A jogi és financiális intézkedések túlsúlya nemcsak az integráció esetén vezet önmagában nagyon kevés eredményre, de az oktatás bármilyen nagy kérdésének megoldása esetén sem. Ha a jogi kényszer nem párosul meggyőzéssel, személyes hitelen alapuló példával, akkor csak a szabálykerülő taktikákat fejleszti tovább, ami újabb, még bonyolultabb jogi kényszerhez vezet. Egy idő után egy olyan szabálydzsungelben találjuk magunkat, amely még akkor is betarthatatlan lenne, ha valakinek tényleg eszébe jutna az, hogy be akarná tartani. A valóban integrált oktatási rendszerben az oktatás lényege, a garantált minőség az, ami integrált. A valóban integrált oktatási rendszer számos mechanizmust mozgósít arra, hogy a leszakadó iskoláit felhozza egy elfogadható színvonalra. Ezek közül ma nagyon kevés működik igazán. Ki sem derül sokszor, hogy mely iskola a leszakadó, mert nincsen jól működő értékelési rendszer. Nincsen pártfogó szakfelügyelet, amely a kollégák hálózatba szervezett segítségét tudná mozgósítani. Rossz a fejlesztéspolitika, mert pályázatokat remél olyan intézményektől is, akik nem tudnak pályázni, mert nincs meg a pályázatokhoz a szakértelem. Ha ilyen lényegi elemekben nem működik az oktatás rendszerének integrációja, akkor nagyon nehéz a tátongó lyukakat speciális programokkal betömködni.

- Erőltetett integráció helyett személyre szabott programokat javasolnak. Vagyis?

- A személyre szabott program nem azt jelenti, hogy minden tanulóra készül egy külön tanterv – pláne nem a jó magyar szokás szerint legalább száz oldalon, amitől a Jóisten mentsen meg minden oktatási rendszert. A személyre szabottság a mi megfogalmazásunkban az egyéni értékek lankadatlan és bizalommal teljes keresését jelenti. Fontos lenne minden gyermeket értékelni - a lemaradókat a jobbaknál sokkal gyakrabban - nem azt listázva, hogy mit nem tud, hanem abból a szempontból, hogy melyek azok a speciális értékek, amelyeket felmutatott. Mi az az akár egyetlen fonál, amelybe bele lehet nála kapaszkodni, és amelyen keresztül be lehet bizonyítani neki, hogy ő egy érték, ő egy olyan ember, akire az iskola közösségének szüksége van. Berci tönkretette a padot, mert rávésett egy virágot? Kapjon Berci szidást. De hangsúlyozzuk azt is, hogy a virág szép volt, és bízzuk meg Bercit azzal, hogy a következő iskolai ünnepség dekorációját ő találja ki. Berci le fog ülni a meglepetéstől, és elképzelhető, hogy egy diákcsínyből tehetséggondozás fakad.

- Jövőképük szerint 2020-ra a magyarországi tehetséggondozó tevékenységeket, mint hungaricumokat, követendő példaként mutatják be az EU-ban. Mire van szükség ahhoz, hogy ezt elérjük?

- A hárommal ezelőtti kormányzat alatt az Arany János Tehetséggondozó Programmal elkezdett, és a jelenlegi valamint azt megelőző kormányzatok alatt a mára már óriási hagyományokkal rendelkező tehetséggondozó civil szervezetek támogatásával folytatott tehetséggondozó programoknak töretlenül menniük kell tovább. Öröm azt látni, hogy a tehetséggondozás fontosságában egyetértés van a magyar politikai életben. Nagyon fontos, hogy az országgyűlés a Nemzeti Tehetség Program elfogadásával a tehetséggondozást húsz évre a magyar politika egyik prioritásává emelte, és a Nemzeti Tehetség Alappal pénzt is rendelt e célok mellé. Két év alatt több ezer pedagógust fogunk felkészíteni arra, hogy ne rettenjen meg a szokatlantól, hanem ismerje fel benne a tehetség csíráját. Eddig csaknem kétszáz Tehetségpont alakult meg, ahol a tehetséges fiatal, vagy tanára, rokona tanácsot és konkrét segítséget is kaphat abban, hogy hogyan fejlessze a tehetségét. A tehetséggondozás a 2011-es magyar EU elnökség kiemelt témája lesz. EU-szintű mozgalmat szerveztünk annak érdekében, hogy a tehetségek gondozásának fontossága kerüljön be a poszt-lisszaboni programba, mint a válságellenes küzdelem hosszú távú stratégiájának egy kiemelt eleme. Már most figyelnek ránk, és csak rajtunk múlik, hogy a Fasori Gimnázium tehetséggondozó szellemisége áttörjön az országban, és Magyarország tehetségbarát országként váljon ismertté az EU-ban. Mindez persze nem megy egy hét alatt, sőt még egy választási ciklus is nagyon kevés hozzá. A tehetséggondozó azonban kitartó, és nem években, hanem emberöltőben gondolkodik.

- A felsőoktatásban Önök szerint vészhelyzet van, a magyar felsőoktatás nincs a világ élmezőnyében. Egy ilyen kis országtól, mint a miénk, elvárható volna ez?

- A felsőoktatásban nem azért van vészhelyzet, mert nincsen a világ élmezőnyében. A felsőoktatásban azért van vészhelyzet, mert egymásra torlódtak olyan változtatások, amelyek külön-külön és egyes elemeikben esetleg még hasznosak is lettek volna, de egységében és összességében elértek egy olyan kritikus állapotot, amely nagyfokú zavarokat idézett elő. A felsőoktatás tömegesedése, az intézményi összevonások, a normatív finanszírozásra való áttérés, a bolognai típusú képzés bevezetése és a felvételi rendszer megváltoztatása kisebb vagy nagyobb részben mind olyan intézkedések voltak, amelyeknek a hatásait nem kellőképpen gondolták át, és amelyeknek a bevezetése a szükségesnél gyorsabban és elkapkodottabban zajlott le. A sorrenddel is sokszor baj volt. Ha egy bonyolult rendszert először olyan reformok sorozatának vetek alá, ahol a szükséges kapacitást nem biztosítom, akkor emiatt a rendszer úgy tele lesz feszültséggel, mint a felsőoktatás a tömegesedés és a többi változás után. Ha ezek után egy szerkezetátalakítással - ami a bolognai típusú képzésre való áttérés volt - meglazítom a rendszer szabályrendszerét, akkor a feszültségek kiegyenlítődnek, és egy kevesebbet vállaló, rosszabbul oktató felsőoktatás lesz az eredmény. Így is lett.

- Felróják, hogy a felsőoktatási képzések nem igazodnak a gazdaság igényeihez. Más szakértők szerint viszont a munkaerőpiac a legtöbbször maga sem tudja, milyen munkaerőre lesz szüksége 3-5 év múlva.

- A felsőoktatás nem azért nem igazodik a munkaerőpiac igényeihez, mert nem tanítja meg azt, amit egy vállalatnál pontosan tudni kellene. A felsőoktatás azért nem igazodik a munkaerőpiac igényeihez, mert a felsőoktatásból kikerülők közül sok ezren nem tudnak tisztességesen megírni egy jelentést, képtelenek normálisan megszólalni egy idegen nyelven, nem értik meg egy munkafolyamat leírását, nem tudnak csapatban dolgozni, és fogalmuk sincsen arról, hogy mi az, amikor valaki feszes munkában betart egy határidőt. A felsőoktatás nem elhanyagolható része eljutott oda, hogy az oda járók az egyetemi, főiskolai létet a szórakoztatóipar egyik formájaként képzelik el. Ezek a hallgatók a felsőoktatást nem az ismeretek és készségek megszerzése mással nem pótolható időszakának, nem a kivételes egyéniségek gondolkodási rendje és értékrendje megismerését nyújtó helynek, hanem a máról holnapra élés háttérintézményének gondolják. Ezek a hallgatók semmilyen munkaerőpiacon nem rúghatnak labdába.

- Az egész fejlett világon problémát jelent a tömegképzés és az elitképzés ellentéte, a bolognai rendszert többek között ennek feloldására találták ki. Nálunk azonban – az Önök szavaival – szerkezeti keretet adott a terhelés- és színvonal-csökkentési igényeknek. Mit kellett volna másképp csinálni, min kell most változtatni?

- A bolognai rendszer valóban a tömegképzés és az elitképzés ellentétének feloldására született rendszer. Ott működik hatékonyan, ahol egy rugalmas, sokszínű, sokféle diplomát adó felsőoktatás alakult ki – évtizedek, évszázadok alatt. Magyarországon a felsőoktatás jelentős része hosszú időn át viszonylag szűk elitképzés volt magas bemeneti és magas kimeneti elvárásokkal. Egy ilyen rendszert nem lehet átállítani egy teljesen más rendszerre egy ciklus alatt, mert nem lehet lecserélni azt a tanári kart, amely egy teljesen más rendhez szocializálódott, és azt az országot sem, amelyik egy teljesen más rendet és szintet vár el a felsőoktatásától. Ha a bolognai rendszert tíz év alatt vezettük volna be, akkor könnyen lehet, hogy nagyon keveset kellene rajta változtatni. Nem ez történt. A jelenlegi, bolognai rendszerű képzéseket alaposan át kell gondolni. A kiterjesztett szakmai gyakorlat megtartásával, sőt, tovább növelésével nem javasoljuk a bolognai rendszer fenntartását a tanárképzésben. Külön programokat javasolunk a BSc, BA szinten tanuló tehetségek gondozására. Úgy véljük, indokolt az elaprózott mesterszakok felülvizsgálata és a bachelor szakokkal való újbóli harmonizációja.

- Emelnék a felvételi követelményeket, általánossá tennék az emelt szintű érettségit. Ezt a lépést eddig sem a politika, sem az egyetemek nem merték megtenni, mert attól tartanak, kevesebb diák ugorja át a lécet, ami a normatív finanszírozás miatt kevesebb támogatást is jelent az intézmények számára. 

- A jelenlegi érettségi legnagyobb baja, hogy a tanulók 95 százaléka által választott középszintű érettségi színvonala túl alacsony, és az érettségi e formájának objektivitása még mindig nem elégséges. A probléma másik oldala, hogy a felsőoktatási intézmények a fokozódó versenyszituációra nem a képzés színvonalának emelésével, hanem a korábban megszerzett pozíciók védelmével válaszoltak. Így nem fog javulni a magyar felsőoktatás minősége. Fontos lenne egy olyan hosszú távú szabályozás, amely a versenyhelyzet következményeit néhány éves felkészülési lehetőség után fokozatosan, de semmilyen módon nem megmásíthatóan rábocsátja a felsőoktatási intézményekre.

- Úgy fogalmaznak: hazánkban nem a térség legolcsóbb, hanem a leghatékonyabb oktatási rendszerét kell létrehozni, és a lehetőségekhez képest erőn felül finanszírozni az oktatást. Végeztek számításokat is?

- A Bölcsek Tanácsa tagjai társadalmi munkában, egy fillérnyi juttatás nélkül végezték el a feladatukat. A lelkes és áldozatos munkát végző segítőtársakon kívül nem állt a rendelkezésünkre sem elemző, sem az esetleges elemzéseket megszervező háttér. Így az elképzeléseink egyes elemeit nem tudtuk konkrétan „beárazni”. Számos olyan javaslatot tettünk azonban, amelyekről látszik, hogy nem igényelnek nagy anyagi áldozatot. Néhány olyan javaslatunk is van, amelyekre nem szabad sajnálni a többletforrásokat. Rövidtávon ilyen a pedagógusképzés átalakítása, középtávon pedig az egységes értékelési rend kialakítása. Számos változtatás, így a fejlesztéspolitika átalakítása pedig számottevő megtakarításhoz vezethet. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy egy hatékonyan működő oktatás finanszírozása olyan beruházás, amely busásan megtérül. Ajánlásainkkal egy ilyen, hatékony oktatás megteremtésére tettünk számos javaslatot.

- Írásuk egyik legfontosabb gondolata, hogy a pedagógusok, a tanulók, a szülők, az egész magyar társadalom egyet akarása nélkül az oktatás-nevelés nem újítható meg. Muszáj egyetérteni a változások fő irányában – hangsúlyozzák. A mai széthúzó társadalomban lát erre reális esélyt?

- A mai magyar közélet a demokrácia fogalmát nagyon helytelenül értelmezi. A demokráciát sokan a versennyel és a szavazással, mint a verseny eredményhirdetésével azonosítják. Mi a demokrácia alatt a nézetek folyamatos egyeztetését értjük. Itt azonban van egy nagyon fontos elem, amiről nagyon sokszor szintén megfeledkezünk. A nézetek egyeztetése nem szavazás kérdése. Az igazán értékes egyeztetés során az a nézet többet ér, amelyet az érvek ereje, a nézetet valló személyes hitele, és az egész nézetrendszer integritása és koherenciája támaszt alá, mint amelyik mindezzel nem rendelkezik. Sajnos az oktatásról is sokszor folynak hitviták, ahol a vitázó felek bizonyos szavakra úgy ugranak, mint a mérgezett egér. Javaslatainkkal és megfogalmazásukkal megpróbáltunk kilépni ezekből a hitvitákból, és egy új teret, a gyakorlattal szembesített értelmes érvek terét megteremteni.

- Eddig a meghirdetett célok közül a nagy forrásigényű elemek rendre lekoptak, hiányzott a szakmai társadalmi vita, a politikai megegyezés, a nemzeti konszenzus keresése – ezt Önök is leírták. Mi a garancia arra, hogy ez most másképp lesz, vagy, hogy egyáltalán a következő kormány megfogadja az Önök tanácsait?

- Garancia nincsen arra, hogy a mi tanácsainkat bárki is megfogadja. Azaz fenét. A garancia nem más, mint a kedves Olvasó. Akit arra bíztatok, hogy ne álljon meg itt, hanem töltse le a javaslataink szövegét a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjáról, és szánjon rá néhány órát, hogy végigolvassa őket. Szívből reméljük, hogy fog találni olyan megállapításokat és gondolatokat, amelyekre azt mondja: „Hoppá! Ez tényleg így van.” Ez a „Hoppá!” a mi garanciánk. És higgyük el már végre magunknak, hogy ez nem kevés. Azok a javaslataink, amelyek meg nem állják ki ezt a próbát, azok meg jussanak a szemétre.