Miskolciként a bükki hegyek, a víznyelők, a barlangok mindennapi élményt jelentettek Kordos Lászlónak. Különösen a barlangok. A mindig hűvös, sötét, súlyos titkokkal teli üregek. Ha tehette, a barlangok talaját kotorta, ásta, szitálta, hátha talál valamit. Sokszor talált, sokszor rápirítottak hivatásos barlangászok, hogy talán mégsem tizenegy-két évesen kellene efféle dolgokkal foglalkozni. De ilyennel kellett.

A geológia, a barlang, a csont nála összetartozott. Ezért választotta középiskolának az egyetlen szóba jöhetőt, a fővárosi Szabó József geológiai technikumot, s ezért járt szabadidejében a természettudományi múzeum őslénytárába csontokat tisztítani, osztályozni, elemezni. Kordos László mégsem geológus technikus lett. Az egri tanárképző következett, de nem maradt sokáig.

Országos tudományos diákköri beszámolója - barlangok bejárati szakaszának klímaviszonyai - hallatán a debreceni egyetem professzora a cívisvárosba csábította. A biológia- földrajz szakpárt rajta próbálták ki - ő volt az első, akit ilyen tárgyakra felvettek. A debreceni évekkel párhuzamosan Szegeden geológiát tanult. Tulajdonképpen mindkét egyetemet 1974-ben befejezhette volna, de abban a korban egy diák nem szerezhetett egyszerre két nappali szakos diplomát. Szegedet ezért egy évvel később zárta le.

Diplomamunkáját az elmúlt tízezer év kisemlős faunájának változásáról írta - kevés szakdolgozatnak van olyan hatása egy adott szakterületre, mint ennek. Miért éppen tízezer évet vizsgált? Mert ekkor kezdődött egy felmelegedés, amelynek hatására a teljes élővilág kicserélődött térségünkben. Barlangi csontok vizsgálatával kidolgozta az úgynevezett pocokhőmérőt.

A lényeg: a pockokat felfaló baglyok a barlangokba ezerszámra ürítették ki a megemészthetetlen pocokcsontokat, azaz a bagolyköpetet. A pockok számából, szaporaságából nagyjából meg lehetett állapítani, hogy egy adott korszakban milyen volt a júliusi középhőmérséklet. A hetvenes évek elején tehát Kordos kirajzolt egy hőmérsékleti görbét, amelyet az időközben elvégzett pontosabb elemzések alapvetően megerősítettek.

"Alaposan beleástam magam a klimatikus kérdésekbe, s ezért tudom, hogy ez az egész klímaváltozás hülyeség. Hogy miért? Mert a klíma folyamatosan változott. Miért hisszük azt, hogy a jelenlegi szinten be kell fagyasztanunk a klimatikus viszonyokat? A változás az evolúció hajtóereje. Hat-nyolcezer évvel ezelőtt a mainál két, két és fél fokkal magasabb átlaghőmérséklet volt a Földön. Ez a melegebb időszak alapozta meg a kultúraváltást, a vadászó-gyűjtögető életmódot fokozatosan felváltó letelepedést.

Ha nincs a felmelegedés, elképzelhető, hogy ma is a vadkecske után rohangálunk. Mi magyarok is azért élünk a Kárpát-medencében, s nem valahol a Fekete-tenger környékén, mert a sztyeppei népek egymást űzték el a dús legelőkről. Pechünkre, mi itt álltunk meg. Egyes sztyeppei állatfajok tudtak valamit, mert a mai Nizzáig szaladtak. A jelenlegi hőmérséklet-változás még a hibahatáron belül van" - vallja Kordos László, akit nézetei miatt számosan támadnak, de ő inkább hisz tízezer évnyi tapasztalatnak, mint néhány évtizedesnek.

A parlagfű elleni hadjárat sem tetszik neki. Az irtás helyett energianövényként termesztené ezt a szapora pollenforrást. A fajok pusztulását ő sem tartja jónak, de azt látja, hogy a bolygót uraló agresszív állatfaj, az ember, a biológiai sokféleséget is növeli. Angliában szabadon él kenguru, Ausztráliában elszaporodtak a tevék, nálunk pedig terjed a mosómedve, a muflon és a Dunából is fogtak már ki piráját. Európa emlősfaunájának 18 százalékát az ember telepítette be.

A szén-dioxiddal kapcsolatos felvetéseken geológus kollégáival együtt harsányan nevet. Szerinte egy nagyobb vulkán - Krakatau, St. Helen - két hét alatt több szén-dioxidot küld a légtérbe, mint az emberiség száz év alatt. "Üzlet ez, amin sok pénzt lehet keresni. Nem a szennyezés visszafogása ellen vagyok, hanem a népbutítást viselem nehezen."

Az egyetemi doktori címet 1975-ben nyerte el, majd 1984-ben a földtudományok kandidátusa, 1993-ban a földtudományok doktora, 1996-ban habilitált doktor és 1997-ben egyetemi magántanár lett. A Magyar Állami Földtani Intézetben 1974-óta dolgozik, végigjárva a szamárlétrát a tudományos segédmunkatársi besorolástól az igazgatói posztig. Közel hatszáz publikációja mellett írt húsz könyvet. Utóbbiak közül a hazai barlangokat bemutató munkája a szakma alapműve. Hosszabb időt töltött Párizsban és az Amerikai Egyesült Államokban, különösen Washingtonban. Az egyik nyakkendőjét is az amerikai fővárosban vette. Az ősmajmoktól az emberszabású majmokig a legjelentősebb példányok szerepelnek rajta díszítőelemként.

A nyakkendővel megérkeztünk Kordos László talán legkedvesebb területéhez, az emberré válás korai szakaszának kutatásához.

"1971 óta ások Rudabányán, 1978-tól én vezetem a feltárást. Az első koponyalelet 1985-ben került elő - a világon a tízmillió éves időszakból ez volt a negyedik koponya. A folyamatos feltárásból kiderült, hogy a rudabányai az egyik leggazdagabb és legjelentősebb lelőhely. A rendszerváltásig kizárólag magyar pénzen folyt itt a munka, azóta szinte csak akkor, ha sikerül jelentősebb nemzetközi támogatást szerezni. Éveken át kanadai pénzből dolgoztunk, az utóbbi időszakot a National Geographic támogatja."

Kordos László öt évre leállította az ásatást, mert nem akarta, hogy a feldolgozhatónál több leletük legyen. Nem akarnak rohanni, mert egy öklömnyi kőzetből ma már a tízmillió évvel ezelőtti klimatikus viszonyokra lehet következtetni - harminc évvel ezelőtt erre gondolni sem mertek. A technika fejlődése miatt is óvatosan bánnak az ásóval. Ahogy a maiak borzongva gondolnak elődeik jószándékú, de barbár feltárásaira, úgy a száz év múlva "földet túró" paleontológusoknak lehet hasonló véleményük a jelen szakmájáról. "Lehet, hogy a jövőben már ásni sem kell. A képalkotó eszközökkel minden látható lesz."

Az 1985-ös koponyalelet a szakma elitjébe röpítette Kordos Lászlót. Az emberelődökkel foglalkozó szakemberek kasztokra oszlanak. Legfeljebb félszáz embernek van lelete, mindenki más hozzájuk fordul. A következő kasztnak nincs lelete, de egy-egy részproblémához - járás, koponya alak - nagyon ért. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik legfeljebb múzeumokban láttak másolatokat, esetleg néhány eredetit, de egyetemeken a könyves ismereteikből jól megélnek.

A legújabb rudabányai leletek híre pillanatok alatt szétfutott. A publikálás szinte másodrendű - különösen, ha még az idén a National Geographic amerikai kiadásában terjedelmes beszámoló jelenik meg. (Ez lenne az első magyar vonatkozású anyag a tekintélyes lapban.) Az idei szezonban 25 újabb emberszabású majomlelet került elő. Ezek is megerősítik azt az elgondolást, hogy az ember, a gorilla és a csimpánz közös őse Afrikában alakult ki, majd Európában élt, évmilliókkal később pedig visszatért a fekete kontinensre, s ott zajlott le ténylegesen az emberré válás folyamata, s ott alakult ki a csimpánz és a gorilla felé vezető fejlődési vonal. "A 38 éve tartó rudabányai ásatásoknak köszönhetően ötven évre elegendő, kilencven százalékban kész kéziratom van."

Téved, aki azt hiszi, hogy Kordos László csak Rudabányából építi pályáját. Mecseki dinoszaurusz-lábnyomokból leírt egy fajt, a komloszauruszt, amelynek ma szobra van Pécsett. Ipolytarnóci lábnyomos lelőhelyről monográfiát írt. Döntően az ő kutatásaiból derült ki, hogy tengeri tehenek, azaz szirének is éltek egykor a mai Kárpát-medence területén. A szirének elvitték a tengeri emlősök felé - itt is leírt számos új fajt.

Néhány barlangszakaszt is felfedezett. Azt mondja, hihetetlen érzés egy olyan részbe lépni, amelyet korábban ember nem látott. A sziklák bármikor kimozdulhatnak, egy óvatlan mozdulattól leszakadhat a boltozat. Amikor órákig ül az ember a sötétben - például azért, mert a társa még nem jutott ki a kürtőn - sok mindent végiggondol. "Türelemre tanítanak az ilyen helyzetek. Az őslénytan pedig arra, hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a napi eseményeknek. A folyamatok ismerete, az értelmezés a valóban mélyreható tudás".