Népszabadság - Kocsis Zoltán

Ilyen környezetben nőnek Felső Barnabás gyermekei - hétéves a nagylány, ötéves a nagyobbik fiú, másfél a kisebbik. Apjuk egy személyben gurmand, fotós, filmes, természeti ember, a paraszti józan ész és a hétköznapi tapasztalat filozófusa, akinek a hatóság képviselőjeként pisztoly lóg az oldalán, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát az orvhalászoktól. A halrablókat hivatalból üldöznie kell. Nem mindig sikerül. Már felgyújtották a házát, és az erdőben meghúzódó hétvégi házukat is. Súlyos veszteségek ezek, de Felső Barnabás erről sem szokványos módon gondolkodik:

- Szoktam mondani a barátaimnak: égjen porig mindenetek! Volt, aki megsértődött, pedig én fel tudtam dolgozni a romhalmaz, a hamurakás látványát, és új irányba fordult az életem. Ha nem ismerjük meg a gonoszt, nem ismerjük igazán a jót sem - magyarázza a természetvédelmi őr, és miközben motorcsónakkal keresztülvágunk a Nagy-Dunán, így folytatja:

- Egyébként az orvhalászokat sem lehet egy kalap alá venni. Van jó, meg rossz orvhalász. A különbség részben a dolog történetében rejlik. A folyószabályozásokig Magyarország területének 70 százalékán szabadon vadászhattak, halászhattak az emberek. Kihozhatták az elhalt fát az erdőből. A gyerekek százezrével szedték össze a madártojást - mégsem pusztultak ki a madarak. Megfoghatták a vadkacsát, az apróvadat.

Néhány tilos hely volt csak: az érseké és az uraságé. A mai napig nehéz megmagyarázni, hogy a természet már nem mindenkié, hogy mindenhez engedély kell. Az úgynevezett orvhalászat valahol természetes dolog - de az orvhalász viselkedjék úgy, mintha a természet része lenne! A jó orvhalász olyan, mint egy erdei vad. Nem lehet látni, mikor jön, mikor megy. Nem csap zajt, nem szemetel, anynyit vesz el, amennyire szüksége van.

Felső Barnabás nem veszi egy kalap alá az orvhalászokat: közöttük is van jó, természetbarát, és rossz, aki rabol és szemetel. A nemzeti park őre a városi embert is visszaillesztené a természetbe - legalább vendégként.
Népszabadság - Kocsis Zoltán - És milyen a rossz orvhalász? - kérdezem.

- A rossz orvhalász harmad-negyedmagával jár, hogy mindig túlerőben legyen. Ha meglátja a csónakomat, már nyúl a baltáért. Tíz doboz sörrel megy ki a vízre, a dobozokat, ha kiürülnek, szerteszét dobálja. A közmunkásokkal teherautószám szedjük utánuk a szemetet. A rossz orvhalász olyan, mint azok az emberek, akik a kútba engedik a szennyvizet, elássák a bányavágatokba a veszélyes hulladékot.

Olyan figura, aki a mai kultúra hatásait a lehető legtorzabb módon fogadja be: nem tisztel semmi mást, csak az egyént, és a pillanatot, amelyben él. Ma a dinamikus fiatalok tízesével veszik a lépcsőfokokat, de nem tisztelik apjukat, anyjukat, a törvényt, a hatóságot, a természetet.

- Szabadok vagyunk, de verseny van köztünk - vetem ellen. - Aki lelassítaná a felgyorsult időt, lemaradna a versenyben.

- Én nem akarok versenyezni senkivel, és nem próbálok legyőzni senkit. Tudja, mi a szabadság? Nem a pénz, a gyors autó vagy az okos telefon, hanem az, ha nem szorulok rá mások manipulált szolgáltatásaira. Nem igaz, hogy a polihisztorok kora lejárt: én egyfajta polihisztor vagyok, és a gyerekeimből is olyan embereket szeretnék nevelni, akiknek bármi kikerülhet a keze alól. A kislányom is fog majd hegeszteni, esztergálni, filmezni, fényképezni, halászni. Gitározni, citerázni, zárat javítani, főzni, gyümölcsfát oltani. Mert megtanulja tőlem. Látja, hogy én örömmel csinálom mindezeket. Az embert vissza kell illeszteni a természetbe.

- Mind a hatmilliárdot?

- Itt a Gemencben például újra meg lehet találni a helyét a szürkemarha-tartónak, a sulyomszedőnek, a nádvágónak, a gyékényvágónak, a halásznak, az ártéri méhésznek. Ma a környékbeli gazdák találomra vetnek és aratnak. Alig maradt más növény, mint a búza és a kukorica. Vissza kellene adni a természetnek a végtelen változatosságát. Régebben legalább százfajta gyümölcs termett itt, az ártérben. Egész gyümölcsszigetek alakultak ki. Kikelt a vadgyümölcs magja, szenvedélyes emberek ráoltották a nemeset, és az nőtt, termett.

Ma sokan azt mondanák: azért dolgozzak, hogy más szedje le a termést? Régen ilyet nem mondtak, mert akkor magától értetődött, hogy előbb gazdagítani kell a nagy, közös erdőt, hogy később bennünket is gazdagítson. Erre kellene visszavezetni - legalább vendégként - a városi embereket is. Elhatároztam, hogy visszatérek ehhez a gyakorlathoz, és létrehozok a régi ártéri gyümölcsfajtákból egy génbankot. Megmentem, amit tudok. A földutak mentét végigültetem gyümölcsfákkal. Segítséget nem kapok hozzá, még annyit sem, hogy ezeknek a rezisztens, különleges zamatú, ősi fajtáknak valamiféle védettséget adjanak.

Felső Barnabás biztos abban, hogy ha a józan ész érvényesülne, néhány év alatt visszaállítható lenne a legendás halbőség a gemenci Duna-szakaszon. 1987-ben írta az első jelentést a kormoránok pusztításáról, amelyek védett madarak, holott mostanra végzetesen túlszaporodtak. Öt-hatezer példány telel évente a gemenci térségben - Felső Barnabás számításai szerint évente legalább kétezer tonna halivadékot falnak föl.

- Régen itt annyi csuka volt, hogy ha a gát tetején a traktornyomban megállt a víz, egy idő után abban is apró csukák úszkáltak - folytatja a természetvédelmi őr. - Az ívás ma is jó, ősszel, mielőtt megjönnek a kormoránok telelni, hemzseg a kishal a vízben, aztán tavaszra szinte mind elfogy. A kormorán húsz méter mélyre is lemegy a víz alá, képes télen a vermelő halakat kikergetni az iszapból. A halak olyankor fáznak, összebújnak az egyfokos vízben, ledörzsölik egymásról a nyálkát, és tömegesen elpusztulnak. A kormoránnak nincs természetes ellensége, csak puskával lehetne visszaszorítani, de egyes természetvédők többre tartják az elavult szabályt, minthogy egy nemzeti parkban jusson elég hal embernek-állatnak, és a normális ökoszisztéma is helyreálljon.

Felső Barnabás maga is számos természetfilmet készített. Róla is készültek filmek: a halgasztronómia remekeit süti, főzi szabad tűzön és kommentálja. Kicsit panaszkodik a hivatásos filmesekre: a látvány fontosabb nekik, mint az értelem. Pedig ő mindig hangsúlyozza azt, ami az apáról fiúra szálló tapasztalatnak is lényege: hol van a csapda, hogyan lehet elkerülni, és ha beleestél, hogyan kerülhetsz ki belőle.

Felső Barnabás gyermekei jövőjét is a természetközelség jegyében képzeli el. Úgy véli: az ember egyedül gyönge, de egy családi közösségben erős és védett. Azt mondja:

- A jó példával nevelt gyermekek jelentik a legbiztosabb nyugdíjat.

Kapcsolódó cikkek: Ata doktor ezer gyermeke | A rudabányai szkeptikus | Az érpataki kancellár | Gyönyörű narancsok | A játékember