Utazás az art decótól a zártszelvényig

Szép régi portálokról készült rajzokat és fotókat tálalt fel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum. Ettől úgy fellelkesedtünk, hogy megnéztük, mi van most a régi képeken látható kirakatok helyén. Bár ne tettük volna.

Tudjuk, persze, hogy e sokat szenvedett poliszban rengeteg minden kénytelen volt megváltozni, mondjuk azoktól a derék, amerikai fürtös bombáktól, de az összképet még ez sem menti. Találtunk például egy remek képet az egykori Abbázia kávéházról. A pompás, vasalt szecessziós portál a felvételen nincs a legjobb formában, a Tanácsköztársaság kellős közepén kapta le a fotós, az üvegei összevissza vannak ragasztva mozgósítóplakátokkal, és általában is kicsit leharcolt az egész. De ezen még lehetett segíteni, csak pár veder víz, némi tisztítószer meg egy jó hosszú nyelű kefe kellett hozzá, hogy újra szép legyen, méltó régi nagy híréhez, nem úgy, mint ahhoz a gránittal összeszerencsétlenkedett, a Grand Boulevard-on különösen provinciálisnak ható izével, amivé az Abbázia homlokzatát új tulajdonosa, egy bank tette. Ide már komolyabb hardver szükségeltetne, plusz egy elég drága jegy a sittlerakóba. Az igazsághoz tartozik, hogy a szecessziós portált már jóval előbb tönkre vágták, ez itt már a többedik változat, de alighanem a legpitiánerebb mind közül.

De persze voltak ennél nagyobb merényletek is, bőséggel. A kezünkbe akadt egy kép a hajdani Kerpel gyógyszertárról, amely a Szent István krt. 28.-ban folytatott kiterjedt kereskedést. A szecesszióból, art decóból, némi copfból és rengeteg kőből összegyúrt portál úgy egészében kicsit talán sok, de vitathatatlanul elegáns és nagyvilági. A Szent István körút 28.-ban most egy másik gyógyszertár működik, amely minden, csak nem ilyen: egymillió négyzetméternyi síküveg fémkeretben, gyógyszergyári hirdetésekkel összematricázva; béna egyenajtó, fölül pedig azok a fájdalmasan unalmas neoszecessziós betűk, amelyeket valamikor a nyolcvanas években fedezett fel magának - és ami még nagyobb baj, az egész városnak - valami dekoratőr annyira, hogy sokan máig nem tudnak lejönni róla. Szóval ez is egy igen szomorú történet.

abbázia_régi+új
abbázia_régi+új

Még szomorúbb találkozásban lehet része azonban annak, aki a Vámház körút 8.-ban működött patika hűlt helyét keresi fel. A pazar homlokzat ugyancsak a honi szecesszió élvonalából való, a feliratokat a kőbe vésték - kár hogy ez sem volt elég az örökkévalósághoz. Amit ehelyütt most lát az ember, az igazából nem meghatározható, de megpróbáljuk körülírni. Nos, a Vámház krt. 8., amely amúgy 30 százalékban levedlette a vakolatát, pláne a festését, bár ebből a graffitisek pótoltak valamicskét a maguk módján, a Virágért teljesen semmilyen üzletével nyit. Ezt egy kamerakereskedés követi laposhalak bejövetelére kalibrált szélességű bejárattal, a kisvárosi vasútállomások atmoszféráját idéző reklámtáblákkal, és a ház eredeti színétől merészen eltérő tónusú lábazatfestéssel, aztán megint egy tök semmilyen órásbolt jön, végül pedig az ugyancsak kíméletlenül lábazatfestett Unicornis nevű resztorán, amelynek tulajdonosa a boltív alatti üvegre bátran rámatricázta, hogy pizza 990 forint azaz 4 euró, tehát van, akinek valójában inkább 1100 forint.

abbázia_régi+új
abbázia_régi+új

A következő képünkön - amely a többiekhez hasonlóan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemények képtárából való - a Ferenc körút 43.-beli Schultz-féle paprikaüzlet látható. Ez is csúnyán megjárta. A díszes faoszlopokkal keretezett, csudacsinos, kézzel festett táblával hirdetett bolt helyén ma részint a Nagyok Divatja című dermesztő zártszelvény-kompozíció, részint pedig a szomszédos sportcipőárus hasonlóan alsó-elővárosias igénnyel készre szabott kirakatszekrénye díszlik, ráadásul Super Puma felirattal. Szánalmas, még ebben a halálosan lerobbant közegben is, ami ma a Ferenc körút.

abbázia_régi+új
abbázia_régi+új

A barmolást azonban egy sokkal elegánsabb közeg, az egykor Koronahercegnek hívott belvárosi, Petőfi Sándor utca sem úszta meg. A birodalmi léptékű, pazar kapuzattal és kirakatokkal szerelt Hermes-udvar (5. sz.) szerencsére úgy-ahogy egyben van, csak szemmel láthatóan töküres, ebből következőleg a pesti publikumnak az a része vette a kezébe a sorsát, amely hűvös hajnalokon neolux sprével az oldalán rója a kies utcákat. A grandiózus épület falai mögött leginkább egy zárthelyi szemétlerakót sejthet a magyar vándor, de jó nagyot.

abbázia_régi+új
abbázia_régi+új

A vendéglátó-ipari múzeum kiállításán van egy kis tábla, ezzel a szöveggel: "A kirakat tanulmány, tehát mindig érdemes és kellemes studium az utca pszichológusának. Aki ebből a szempontból kíséri figyelemmel Budapest fejlődését, az utolsó években meglepő javulást észlel. A kirakatművészetünk valóban nagyvárosiasat, s kivált egynémely szakmában egyenesen gyönyörűt produkált." Ez az idézet egy 1915-ös cikkből való. Rég volt, tán igaz se volt. Nem lódít, még csak nem is tódít, aki azt mondja: Budapest ma általában véve a nyomorúságos portálok és kirakatok városa.

Pályázat

Aki a várost (bármelyiket) járja, azért azt is látja, vannak próbálkozások, amelyeket dicséret illet – ezeket szeretnénk felkutatni, és példaként állítani a többiek elé. A kutatáshoz olvasóink segítségét kérjük: ha szép üzletportált látnak bárhol az országban, fényképezzék le, és a fotót küldjék el nekünk, méghozzá a barkayt@nepszabadsag.hu címre. Nem marad el a jutalom: avatott zsürink döntése nyomán a bezzeg-portál fotósa értékes tárgynyereményre tehet szert. (Ami egyébként a Világunk című 20 részes DVD-sorozat összes darabja.)

A pályázat egy hónapig tart. Ezalatt időről-időre bemutatnánk a beérkező pályamunkák legjobbjait. Olvasóinktól azt kérjük, hogy a képek mellett pontosan tüntessék fel az exponálás helyszínét, a leképzett üzlet nevét - ez utóbbi azért is fontos, mert a az arra legérdemesebb kereskedőkről/szolgáltatókról is szeretnénk megemlékezni: szóbeli dícséretben részesítjük őket.

Jó vadászatot!

abbázia_régi+új
abbázia_régi+új
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.